Új nevek, régi lendület jól kezdte a felkészülést a Perutz
2025-07-05 17:00:16 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 2,0 perc | |
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az NB III-as bajnokságra készülő Frutti Drink-Perutz FC. A nyolc próbajátékossal felálló hazaiak 3-1 arányban győzték le a Mezőörsöt.
A tavalyi bajnok csapatból többen még szabadságukat töltik, így Kun-Szabó Attila vezetőedző hat próbajátékost is a kezdőcsapatba nevezett a Mezőörs ellen.A 20. percben alakult ki az első gólhelyzet: Papp Adrián lépett ki a leshatáron, lövését Sánta lábbal védte. Két perccel később a Perutz megszerezte a vezetést, Nagy Dávid átlövése talált utat a kapuba. Fél óra játék után Böcskey egy szép ollózós mozdulattal egalizált, majd Pappot rántották le a tizenhatoson belül - a jogos tizenegyest maga a sértett végezte el, ám a mezőörsi kapus eltalálta az irányt, és kivédte a büntetőt. Az első félidőt Proceller kapufája zárta.A második játékrész hazai góllal indult: Hauser gurította el a labdát Sánta mellett, a labda a jobb kapufáról Nagy Krisztián elé pattant, aki nem hibázott - 2-1. Negyed órával később Czintula remek passzát Nagy Dávid váltotta gólra - 3-1. A hajrához közeledve Szabó találta el a felső lécet - ez volt az edzőmeccs utolsó fontos mozzanata.
Kun-Szabó Attila: Első meccsnek tökéletes volt, elégedett vagyok, hiszen a három rúgott gól mellett 4-5 alkalommal vezethettük a kapusra a labdát, sőt még egy tizenegyes is kimaradt. Voltak persze hibák is, amiket ki fogunk majd elemezni.Frutti Drink-Perutz FC - Mezőörs KSE 3-1 (1-1) Gsz.: Nagy D. 2, Nagy K., ill. BöcskeyFrutti Drink-Perutz FC: Kiss Á. - Ruzsás, Gergely, Szabó, Szalai, Szücs, Nagy D., Sós, Nagy K., Szőke, Papp.
Cserék: Varga, Sipos-Kiss, Hauser B., Mogyorósi, Németh N., Czintula, Banai.Mezőörs KSE: Sánta - Böröczky, Zámbó, Vári, Nagy, Tóth, Kerékgyártó, Szántó, Szabó, Böcskey, Proceller.
Cserék: Venczel, Végh, Nagy, Vörös-Torma, Pankotai, Kerékgyártó, Horváth.A pápai futballcsapat július 8-án, kedden, 18 órától a Balatonfüredet fogadja.
Cserék: Varga, Sipos-Kiss, Hauser B., Mogyorósi, Németh N., Czintula, Banai.Mezőörs KSE: Sánta - Böröczky, Zámbó, Vári, Nagy, Tóth, Kerékgyártó, Szántó, Szabó, Böcskey, Proceller.
Cserék: Venczel, Végh, Nagy, Vörös-Torma, Pankotai, Kerékgyártó, Horváth.A pápai futballcsapat július 8-án, kedden, 18 órától a Balatonfüredet fogadja.
Ez is érdekelheti:
- 2024-12-07 Évzáró bankett a Frutti-Drink Perutz FC-nél
- 2025-03-30 Mozgalmas napok a Türrben
- 2025-04-22 Refisek az AquaRobotX versenyen
- 2024-10-16 Két pápai érem a karate Eb-n