Az imádság és a tevékeny szeretet embere
2025-12-06 18:30:00 | Varga András | Pápa-közélet | 1,4 perc | |
Menyhárt Zsuzsanna köszöntőjében méltatta Salgó Ferenc atyát, aki 40 éven át szolgált a Szent Anna plébánián. Ferenc atya tevékenységei közé tartozik a Szent Anna templom felújítása, plébánia építése, katolikus óvoda létrehozása és kisközösségek kialakítása. A szentmisén Ferenc atya elmondta, hogy 13 éves korában érezte az elhívást, és édesapjának beszélt először a papságról. 1985-ben Pápán kezdte meg szolgálatát, ahol sok támogatást kapott a helyi közösségtől. Köszönetet mondott a paptestvéreknek és a híveknek, hangsúlyozva, hogy amíg szükség van rá, továbbra is rendelkezésre áll.
Ezekkel a szavakkal jellemezte köszöntőjében Menyhárt Zsuzsanna Salgó Ferenc atyát, aki szombaton délelőtt ünnepi szentmisén adott hálát, a Szent Anna plébánián eltöltött 40 év szolgálatért. Felsorolni is sok volt mindazt a tevékenységet, elért eredményt, építkezést, közösség építést ami Ferenc atya tevékenységéhez köthető. A Szent Anna templom teljes külső-belső felújítása, plébánia építés, katolikus óvoda, Szent József templom, kisközösségek építése csak néhány állomás a teljesség igénye nélkül. A hívatásának élt - szólt a méltatás Menyhárt Zsuzsanna részéről. Ferenc atya a szentmisén arról beszélt, hogy 13 éves kora körül érezte az elhívást és először az édesapjának mondta el a tervét. Akkoriban félénk kisfiú volt, hogy venné a bátorságot, hogy emberek előtt beszéljen, mondta az édesapja, de úgy érezte, hogy a jó Isten segíteni fog. És valóban onnét szinte minden cselekedetében, döntésében segítséget kapott, hogy elérje célját és pap lehessen. 1985-ben szeretettel fogadták Pápán. Ismeretlen volt számára minden, de a képviselő-testület részéről nagyon sok segítséget kapott. Elkezdték a munkát és sorra jöttek az eredmények. Végül köszönetet mondott a paptestvéreknek, akik mellette szolgáltak a szentmisén. Megemlékezett azokról, akik már nem lehetnek vele. Megköszönte a híveknek a szeretetet, támogatást és úgy fogalmazott, hogy amíg szükség van a munkájára, rendelkezésre áll.
- 2025-01-27 Jótékony célú felajánlás
- 2025-10-03 Emlékdiplomásokat köszöntöttek