Közlekedésbiztonsági délután a Tarczyban

2026-01-17 09:15:00 | Varga András | Varga András | Pápa-közélet | 1,4 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
A Tarczy Lajos Általános Iskola napközis délutánján a közlekedés biztonságára helyezték a hangsúlyt. Vas Zita ifjúságvédelmi felelős elmondta, hogy a rendőrséggel együttműködve állították össze a programot, amely tájékoztatóval és ügyességi versennyel kezdődött. Dobó-Kocsis Gábor kiemelt megelőzési főelőadó a biztonságos közlekedésről tartott előadást a gyerekeknek. A program célja, hogy a harmadikos és negyedikes diákok megtanulják a közlekedési szabályokat és a zebrán való átkelés fontosságát. A gyerekek a vidám délután után elmondták, hogy jobban oda fognak figyelni a közlekedésükre.

A közlekedés biztonságára fektették a hangsúlyt a Tarczy Lajos Általános Iskola napközis délutánján. Mint Vas Zita ifjúságvédelmi felelős elmondta a rendőrséggel karöltve állították össze a programot, amelynek első részében egy tájékoztatót hallgattak meg a gyerekek, majd egy ügyességi feladatokból összeállított versenyen mutathatták meg mennyire ismerik a közlekedési szabályokat.

Vas Zita ifjúságvédelmi felelős elmondta, hogy ezek a tematikus délutánok rendszeresek a Tarczyban. - Most a közlekedés biztonságára fektettük a hangsúlyt az iskolarendőrünkkel együttműködve próbáljuk a gyerekekkel megtanítani, hogy hogyan kell biztonságosan közlekedni.

A program első részében Dobó-Kocsis Gábor kiemelt megelőzési főelőadó tartott tájékoztatót a biztonságos közlekedésről. Elmagyaráztuk a gyerekeknek, hogy hogyan kell közlekedni, most pedig akadálypályákon próbáltuk a gyakorlatban is a gyerekekkel az elméletet hasznosítani. Ez alkalommal a napközis nevelők az alsósokat invitálták a programra. - Úgy gondoljuk, hogy az első, második osztály még kicsi ehhez, de azt látjuk, hogy azért a harmadikosok és negyedikesek között van, aki egyedül közlekedik, és fontosnak tartjuk, hogy tudják azt a gyerekek, hogy a zebrán hogyan közlekedjenek, mire figyeljenek. A vidám délután után úgy fogalmaztak a gyerekek, hogy jobban oda fognak figyelni a napi közlekedésükre.






Címkék: #Tarczy Iskola #Közlekedésbiztonság #Vas Zita

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás