Kézművesség és kultúra a bronzkortól az 1800-as évekig

A Gróf Esterházy Károly Múzeum két különleges tárgya látható a hónap műtárgyaként márciusban: egy több mint négyezer éves bronzkori díszedény az Esterházy-kastélyban, valamint egy 19. századi kékfestő nyomódúc a Kékfestő Múzeumban. 

Az Esterházy-kastélyban a hónap műtárgyát Mocsári Mária régész választotta: egy kora bronzkori, kézzel formált díszedényt, amely a Makó-kultúrához tartozik. A tárgy Kr. e. 2700-2500 közé keltezhető, vagyis a bronzkor legkorábbi időszakából származik.Külön érdekesség, hogy a közelmúltban előkerült egy hozzá tartozó töredék, amely korábban kimaradt a restaurálásból. A jövőben lehetőség nyílhat arra, hogy a hiányzó darab beépítésével a tárgy még teljesebb formájában legyen látható.

Az edényt korong használata nélkül, kézzel formálták, majd parázs mellett égették ki, ami enyhén aszimmetrikus formát eredményezett. A tárgy belső oldala díszített, ami arra utal, hogy nem mindennapi étkezési célokat szolgált. Sokkal inkább dísztárgyként, illetve rituális szerepben használhatták. Az ilyen típusú edények gyakran töredékesen, sírokból kerülnek elő, ezért sírkerámiának is nevezik őket. Jelen darab azonban települési lelőhelyről, azaz egykori lakóterületről származik, ami ritkább előfordulásnak számít - mondta a régész.

A Makó-kultúra edényeinek díszítése rendkívül gazdag és jellegzetes. A bemutatott darabon az úgynevezett „csillagalakzat” motívum figyelhető meg: az edény felületét negyedekre osztó, félköríves vagy háromszögekből felépülő kompozíció. A négyes osztás minden esetben megmarad, de a részletek változatosak. A félkörökön vagy háromszögeken belül szabályos háromszögminták jelennek meg, de gyakori a lépcsőmotívum alkalmazása is. A kisebb háromszögeket rombuszokkal, sraffozással vagy sakktáblaszerű mintával töltik ki, azonban előfordul a pöttyözött díszítés is, amely további plasztikus hatást kölcsönöz a felületnek.

A Kékfestő Múzeum hónap műtárgyaként ezúttal egy különleges kékfestő nyomódúc került bemutatásra a Kluge-gyűjteményből. A tárgyról dr. Méri Edina néprajzos mesélt, aki kiemelte: a darab nemcsak szépsége, hanem ritkasága miatt is figyelemre méltó. A nyomódúc az 1800-as évek második feléből származhat, vagyis a műhely működésének korai időszakában készülhetett. Valószínűleg egy formakészítő műhelyben faragták, kifejezetten textilnyomáshoz.

Ez a darab már nem egyszerűen fából faragott mintafa, hanem úgynevezett réztüskével beültetett nyomódúc. Ez fejlettebb technikát jelentett: a finomabb részleteket apró fémtüskékkel alakították ki, így precízebb, tartósabb mintázatot lehetett elérni. A dúcon a 130-as szám látható. A műhely számozással látta el mintáit, és mivel összesen körülbelül 400-500 kézi nyomódúccal rendelkeztek, ez az alacsony sorszám arra utal, hogy a darab az első minták közé tartozott.

Külön érdekesség, hogy a nyomódúchoz tartozó mintakönyv is fennmaradt. Ez kifejezetten ritka, hiszen általában vagy a mintafa, vagy a mintakönyv marad meg - a kettő együtt szinte kivételes. Ráadásul nemcsak egy, hanem több mintakönyvben is szerepel a motívum, ami arra utal, hogy kedvelt, gyakran használt mintáról volt szó. A minta pontos elnevezése sajnos nem ismert.

A kutatások szerint a motívum nemcsak ebben a műhelyben fordult elő. A Dunántúlon több helyen is használták: például a csornai, szombathelyi és kaposvári műhelyekben is megtalálható volt. Ez arra utal, hogy a minta kifejezetten népszerű lehetett, és több mester is megrendelte.

Fontos hangsúlyozni, hogy a 19. században nem létezett kizárólagosság a minták használatában. A mintafakészítők kínálatából bármelyik mester választhatott, így ugyanaz a motívum több műhely repertoárjában is megjelenhetett. Természetesen előfordultak olyan minták is, amelyek egy adott műhelyhez kötődtek erősebben - a Kluge-műhely esetében például ismert egy úgynevezett „pogácsás” minta -, ám még ezek esetében sem zárható ki, hogy máshol is készítettek hasonlót - emelte ki dr. Méri Edina.