Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megáldották a Gyurátz-iskola új épületszárnyát

Babos Petra | 2021.08.31.

Ünnepi istentisztelet keretében áldották meg ma délután a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola új épületszárnyát. Az alkalmon hálát adtak az iskola húszéves működéséért, s Isten áldását kérték az induló Csodavár Evangélikus Óvodára, valamint átadták az iskola új épületrészét.

Az ünnepi alkalmon Szemerei János evangélikus püspök elsőként a kis elsősöket köszöntötte, majd elmondta, nagy öröm tölti be a szívét, hiszen a pápai iskola régi, nagy vágya teljesülhetett azzal, hogy tornaszobával és ebédlővel bővültek.

– Öröm számunkra az is, hogy az intézmény egy óvodát vehetett át az önkormányzattól, reméljük, ez idővel szerves egységgé fonódik az iskolával, így ha a szülők úgy látják jónak, nagycsoport után az evangélikus iskolában folytathatják a tanulmányaikat a gyerekek – emelte ki a püspök, majd hozzátette, az egyházak olyan értékeket képviselnek, amelyeknél fontos, hogy azok megléte a növekedéssel szinte párhuzamosan beépüljön az ismeretanyagba. Európa keresztény alapokon áll, s ha ezeket az alapokat elveszítjük, akkor sokat veszítünk – tette hozzá.

Varga Márta, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Nevelési és Oktatási Osztályának vezetője elmondta, van miért hálát adni a mai napon, hiszen a Csodavár Óvoda evangélikus óvoda lett. Köszönet ezért az önkormányzatnak, Pápa város vezetőségének, akik elkötelezettek az evangélikus oktatás ügye mellett. Kiemelte, hálát adhattak ma azért is, hogy új épületszárnnyal bővült az iskola. Végül a meghívó szövegét idézte, mely szerint mi az, aminek szárnya van, de nem madár? Ez a Gyurátz-iskola, amely új épületrésszel bővült a mai napon – mondta, s azt kívánta, hogy a diákok szárnyaljanak az új épületrészben, s érjenek el szép sporteredményeket.

Dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, az evangélikus óvoda átadása legyen példája annak, hogy az önkormányzat a jövőben is nyitott arra, hogy a feladataikat történelmi felekezetekkel közösen készek ellátni. Az óvoda átadása példaértékűen zajlott le, azonban ez az evangélikus gyülekezet érdeme. Véleményt mondott róla a képviselő-testület, a szülők, a pedagógusok, s ellentmondás nélkül végbement a változás azért, mert a gyülekezet erre a kérdésre ezt a választ érdemelte.

Szücs Gábor iskolaigazgató beszédében elmondta, mögöttük 20 küzdelmes év áll, előttük egy nehezen kiküzdött épület birtokbavétele és egy új óvoda, amit ténylegesen holnap vesznek át.

– Kerek évfordulót ünneplünk, és nemcsak az évforduló kerek, hanem iskolánk is egyre teljesebb. Luther Márton így fogalmazott egyházról és iskoláról: Ha az iskoláink gyarapodnak, jól megy a dolgunk. Az evangélikus egyház büszkén mondhatja, hogy háza tája Pápán is gyermekzsivajtól hangos, itt a Gyurátz-iskolában és a Vajda Péter lakótelepen a Csodavár Evangélikus Óvodában – mondta Szücs Gábor.

Ezt követően Szemerei János püspök megáldotta az új épületszárnyat, Szücs Gábor igazgató és Venczel Csaba egyházközségi felügyelő átvágták a nemzeti színű szalagot, majd a megjelentek megtekintették az új épületrészt.

Szücs Gábor a Médiacentrum kérdésére elmondta, az intézmény tervei között régóta szerepelt a tornaterem és az ebédlő kialakítása. A Magyarországi Evangélikus Egyház közel 240 millió forinttal támogatta a beruházást, a fennmaradt összeget az iskola fedezte, így összesen 300 millió forintból valósult meg az álom. A beruházás 2020 őszén kezdődött.

– Az iskola egy 17 méter hosszú és 9 méter széles tornateremmel, valamint egy nagy ebédlővel bővült, ahol 70-80 fő fér el egyszerre. Nagy örömünkre holnap birtokba is veszik a gyerekek az új épületrészt, s reméljük, sokáig élvezhetik ennek szépségét, kényelmét – tette hozzá az igazgató, akitől megtudtuk, a 2021/2022-es tanévet 225 iskolás és 73 óvodás kezdi a pápai evangélikus intézményekben. 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: