Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megújul a Nagytemplom (Cikkünket frissítettük)

Pintér-Papp Eszter | 2021.09.28.

Kormányzati támogatásnak köszönhetően hamarosan folytatódhat a Nagytemplom felújítása – jelentették be ma délután a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájában megtartott sajtótájékoztatón. A programon részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Udvardy György veszprémi érsek, dr. Áldozó Tamás polgármester és dr. Mail József apát-plébános is.

A megjelenteket dr. Mail József apát-plébános köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a templom a lelki élet központja, az a hely, ahol nemcsak mi vesszük magunkhoz Krisztust, hanem ő vesz magához minket.

Dr. Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón a Szent István vértanú templom, vagyis a pápaiak által csak Nagytemplomnak nevezett épület jellegzetességeiről, építészeti megoldásairól szólt. Mint mondta, a templom építését 250 évvel ezelőtt, 1771-ben Esterházy Károly egri püspök indította el. Az uradalmi építész Fellner Jakab volt, miután ő elhunyt, Grossmann József vezette az építkezést, a freskókat Franz Anton Maulbertsch készítette. A templomot 1795. május 3-án szentelte fel Pierer József püspök. A képviselő hangsúlyozta, a copf stílusú egyhajós csarnoktemplom a város egyik jelképe. Dr. Kovács Zoltán rámutatott, az épületen az elmúlt 250 évben jelentős átalakítást nem végeztek, a mi feladatunk az, hogy megőrizzük az utókor számára.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón bejelentette, a Kormány az évekkel ezelőtt megkezdett felújítás folytatásának első ütemére 600 millió forint támogatást biztosít, majd 2022-ben újabb 600 millió forinttal támogatja a munkálatok folytatását. – Egy olyan templomért, ami Pápa jelképe, ami Pápa központi terén van, ami Pápát jó értelemben uralja, valamit tenni kell – mondta az államtitkár, aki arról is szólt, hogy egy ilyen méretű épületnél előre nem lehet látni a felújítás végét, de az első két ütemben a külső állagmegóvásra és a belső munkálatok megkezdésére lesz lehetőség. Soltész Miklós Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézte: „Templomokat mentünk meg és újakat is építünk.” Mint elhangzott, a templommegújítási programnak köszönhetően háromezer körül lesz azon templomok száma, melyek Kárpát-medence-szerte megújulnak.

Az egyházmegye nevében dr. Udvardy György mondott köszönetet a Kormánynak a támogatásért, dr. Mail Józsefnek a felújítás szorgalmazásáért, Soltész Miklósnak, dr. Kovács Zoltánnak és dr. Áldozó Tamásnak az együttműködésért. Az érsek szólt az egyház társadalmi szerepvállalásáról, így az oktatásban és a szociális területen való részvételről, a közösségépítésről, valamint a kulturális javak megőrzéséről.

Dr. Udvardy György elmondta, a támogatásból a tornyok és a külső homlokzat felújítását, a templom környezetének rendezését, a belső tervezést és a belső tér felújításának első fázisát, vagyis a legszükségesebb munkálatokat tervezik megvalósítani.  


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.04.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: