Megújult az út Békás és Kemeneshőgyész között

A nyár elején kezdődött meg és a közelmúltban fejeződött be a 8405-ös számú mellékút Békás és Kemeneshőgyész közötti szakaszának felújítása. Az összesen 2 kilométer hosszan zajló, szakaszos beavatkozásra a Magyar Falu Program biztosított forrást a Magyar Közút Nonprofit Kft. Veszprém megyei igazgatóságának, mely a kivitelezője is volt a munkáknak. A projektet ma összegezte a helyszínen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Fekete János, a Magyar Közút megyei igazgatója és a két érintett település vezetője.
Az útátadón dr. Kovács Zoltán emlékeztetett, a Magyar Falu Program keretében 2019 és 2021 között országosan 3000 kilométer alsóbbrendű út felújítása történhetett meg, a felújított utak hossza az idei évben még 1000 kilométerrel bővül. Az idei munkák között szerepelt a békási út is, melynek a legrosszabb állapotú szakaszait újították fel 112 millió forintos ráfordítással.

A békási 2 kilométeres útfelújítás mintegy 400 méter hosszan a falu belterületét érintette, a többi a külterületi szakaszon és a Szélmezei tavak melletti területen zajlott. A munkálatok során egyes helyeken az aszfalt kopóréteget újították meg, másutt viszont pályaszerkezet-cserét is kellett végezniük. A teljes hosszon zúzottkő és martaszfalt-padka készült és új útburkolati jeleket festettek fel – tudtuk meg Fekete Jánostól, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójától. Az igazgató hozzátette, a kivitelezést cégük saját munkatársaival, a Pápai Mérnökség dolgozóival és saját gépláncukkal végezték.
Farkasné Csendes Tímea, Békás polgármestere felidézte, a falun áthaladó út állapota már nagyon rossz volt, a töredezett, felgyűrődött útpályán megállt az esővíz, balesetveszélyessé vált, ám saját forrásból nem tudtak javítani az útminőségen, ezért is örültek annak, hogy ez a szakasz is bekerült a Közút útfelújítási programjába.

Kovács Tamás Imre, Kemeneshőgyész polgármestere szintén a köszönet hangján szólt, mint mondta, a hőgyésziek, magyargencsiek és kemenesszentpéteriek számára is fontos volt a beruházás, hiszen számukra is ez a fő közlekedési út Pápa felé, mely most biztonságosabbá és komfortosabbá vált.
A békási út átadása kapcsán dr. Kovács Zoltán kiemelte, Veszprém megyében 2019 és 2022 között 145 kilométer alsóbbrendű út újulhatott meg 11 milliárd forintot meghaladó értékben, ebből 4,5 milliárd forintot a pápai választókerület útjaira fordítottak, ami közel 70 kilométer hosszú mellékút megújítását tette lehetővé. Az idei évben a békási mellett a Somhegypuszta-Bakonybél közötti szakaszon és a Csögle-Boba közötti területen dolgoztak az útépítők.




