Mindig szívesen jön Pápára a The Biebers

A 30. Pápai Játékfesztivál nyitónapján, a péntek este második koncertjén a The Biebers lépett színpadra. Ekanem Bálint Emota és zenésztársai őrületes hangulatot teremtettek a Fő téren. Puskás-Dallos Petivel és Ekanem Bálint Emotával a koncert előtt beszélgettünk útkeresésről és a Pápához való kötődésről.
– A ti csapatotokat nézve úgy érezhetjük, hogy olyanok vagytok, mint egy igazi család, nagyon jól működtök együtt. Ezt belülről is így érzitek?
Peti: – Én is így látom. A zene számomra azt a fantasztikus lehetőséget hozta, hogy együtt zenélhetek az öcsémmel és Bálinttal is együtt lehetek a színpadon, immár 13 éve. Szerintem nagy dolog, hogy az ember életében megadatik az, hogy a legjobb barátjával és a testvérével dolgozhat együtt és így sikereket érjen el.

– A ti kettőtök barátsága hosszú évekre nyúlik vissza, életetek különböző fázisaiban is ott álltatok egymás mellett. Mindkettőtöknek van élete a The Biebers-ön kívül is. Hogyan élitek meg ezt, hogyan segítitek egymást?
Bálint: – Ha olyan problémával találkozom az életem során, amivel én még nem kerültem szembe, de tudom, hogy Peti igen, akkor mindig kikérem a tanácsát és úgy érzem, szívesen segít nekem.

Peti: – Igen, sokat beszélgetünk. Legutóbb például, amikor Bálint több televízióműsorban is szerepelt, megkérdezte a véleményemet és én el is mondtam. Amiket tapasztaltam, amiket megtanultam az életem során, azt mind szeretem megosztani Bálinttal. Sőt, közben is adok tanácsokat és amikor nézem a műsorokat, mindig nagyon büszke vagyok, de úgy gondolom, hogy ez kölcsönös és osztozunk egymás sikereiben.
Bálint: – Én azért tudok önfejű lenni, de ha tudom, hogy van olyan ember, akinek a szavában megbízhatok, akkor azt teljes mértékig elfogadom, akár a kritikát is. Peti olyan ember, akinek valóban bármiben kikérhetem a véleményét.
– A The Biebers igazi sikertörténet, nagyon szeretnek benneteket az emberek. De merre tovább? Hogyan látjátok az együttes jövőjét?
Peti: – Pont jókor kérdezed ezt, mert pont egy olyan szakaszba érkeztünk, amikor már látnunk kell a jövőt. Olyan pillanatban vagyunk, amikor már nem csak csináljuk, de terveznünk is kell, célokat kell megfogalmaznunk. A zenekarunk most 10 éves és az elmúlt két évben a covid is erős hatással volt ránk és az egész zenei életre. Az, hogy tulajdonképpen kimaradt két év, hogy nem zenélhettünk, nem koncertezhettünk, hogy sokszor úgy éreztük, elveszik az ambíciónk, nagyon nehéz volt. Persze csináltuk a dalokat, de nagyon sokat változtak a zenehallgatási szokások, a zenei stílusok és azok a felületek is változtak, ahol zenélünk, ahol elérjük a közönséget. Azt gondolom, mindez komplex gondolkodást igényel. Írjuk a dalokat, készítjük a klipeket és egyre többet dolgozunk azon, hogy visszatérjünk a 2019-es lendülethez.

Bálint: – A kezdeti időszakhoz képest most sokkal tudatosabbak vagyunk.
Peti: – Így van, sokkal tudatosabbak vagyunk és a világ erre is kényszeríti az embert. Egyébként az is érdekes, hogy van közönségünk, akik 10 éve hallgatnak minket, és most van egy felnövekvő generáció, akik most kezdenek megérteni, megismerni minket. Tehát most meg kell szólítanunk egy újabb, fiatal közönséget, miközben már másról éneklünk, mint 10 éve, hiszen más lett az életünk azóta.
Bálint: – Igen, de lehet, hogy ez a mai fiatal generáció is másképpen gondolkodik már, mint akik korábban voltak fiatalok.
Peti: – Talán a zenekar karaktere is kialakult mára és a közönség szereti ezt a karaktert, az arculatunkat, a The Biebers-hangzást. Ez a hangzás lehet, hogy nem arról szól, ami egy mai tizenéves gondolata, de tíz évvel ezelőtt én is folyamatosan buliztam, ma meg jobban szeretek a kertben lenni.

– Tehát veletek érik a zenekar?
Peti: – Így van, velünk érik és nagyon fontos, hogy elfogadjuk, hogy érik a zenekar és már másról éneklünk, mint 10 éve. De nem is szabad arról énekelnünk, amit már nem élünk meg. Akkor az volt a hiteles, hogy a fesztiválokról énekeltünk és annak az összes sötét bugyráról, ma pedig már egészen más gondolatok foglalkoztatnak minket. Ezért szeretem például nagyon Bálint Hideg szél című dalát, amire nagyon büszke vagyok, szerintem hihetetlenül jó lett. Fontos, hogy a zene segítsen abban, hogy visszaemlékezzünk történetekre, emberekre, arcokra, helyzetekre és ez a dal pontosan ilyen.
– Bálintról közismert Pápán, hogy elkötelezett lokálpatrióta. Általa kicsit talán a zenekar többi tagja is pápai lett. Milyen érzésekkel jöttök hozzánk?
Peti: – Bálint tényleg mindig arról beszél, hogy mi a helyzet Pápán, hogy milyen tervei vannak a várossal, hogy hogyan szeretné gazdagítani Pápát a kultúra és a sportkultúra területén, szóval folyamatosan Pápáról beszél. Azt gondolom, Bálintnak köszönhetően mindig kicsit elérzékenyülve jövünk Pápára, hiszen ez a város az otthona, amit nagyon szeret.






