Motoron érkezett a Mikulás
A közösségi médiában szerveződött az a Pápa és Celldömölk környékén élő motorosokat tömörítő csoport, akik a mai napon Fedur Roland kezdeményezésére, mikuláscsomagokkal örvendeztettek meg számos pápai és környékbeli gyermeket, tudtuk meg Nagy Veronika Zsuzsannától, aki Fedur Rolanddal, Varga Andrással, Nick Annával, Böröczki Ádámmal, Németh Kristóffal és Mészáros Péterrel karöltve maga is részese volt a mai akciónak.
A kis csapat saját költségen 50 csomagot állított össze, melyeknek egy részét a pápakörnyéki családsegítő szolgálat látókörében lévő pápateszéri családok gyermekei közt osztottak szét. De jutott a meglepetésből azoknak a pápai kisgyermekeknek is, akik szerencsések voltak, és összetalálkoztak a motoros Mikulással és segítőivel, akik néhány csomagot „elvesztettek” az utcán és a hozzájuk mellékelt levélben arra kérték a megtalálót, hogy nyugodtan vigye magával a kis meglepetést, cserébe ő maga is folytassa az akciót és veszítsen el egy mikuláscsomagot.
A gyerekek nagy örömmel fogadták az ajándékokat, még a legfélénkebb apróság is mosolyogva vette át a meglepetést. A kis motoros csapat nagyon sok érdeklődő kérdést kapott, de a kedvencük mégis ez: „Nem öreg a Mikulás a motorozáshoz?”
Nagy Veronika Zsuzsanna hangsúlyozta, a baráti társaság számára fontos a jókedv és a kikapcsolódás. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a jó vezetéstechnikára, melynek elsajátításában Fedur Roland van segítségükre, aki a motoros jogosítványuk megszerzése előtt is oktatójuk volt. Már most szervezik a tavaszi vezetéstechnikai tréningeket, mely nemcsak a batári kör számára lesznek elérhetőek, hanem minden érdeklődő motoros számára.