Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Őshonos és védett halfajok is vannak a Bakony-érben

Varga Rebeka | 2024.09.10.

Pápa egyetlen vízfolyása, a Bakony-ér 2018 októberében éledt újjá, azóta összesen 17 halfaj került elő a patakból, tudtuk meg Koller Lászlótól, aki már gyermekkora óta figyelemmel kíséri a Bakony-ér élővilágát. 

A 17 halfajból 6 őshonos és védett, ezek a nyúldomolykó, a fenékjáró küllő, a sujtásos küsz, a szivárványos ökle, a réti csík, illetve a fürge cselle. Azóta jelentős a halállomány, amióta folyamatos a patak vízellátása. A tapolcafői forrásvíz egy része a Horgas-éren, a másik része a Bakony-éren keresztül ömlik a Kis-Sédbe, a Kis-Séd a Marcalba, a Marcal pedig a Rábába, tehát gyakorlatilag a Rába halai is megjelenhetnek ezekben a kis patakokban – magyarázta Koller László. Ezt támasztja alá, hogy kimondottan folyóvízi hal, a márna 2020-ban már előfordult Borsosgyőrnél.

Idén megjelent a sujtásos küsz is a patakban, amely, mint Koller László elmondta, nem a mérete miatt jelentős, hanem amiatt, hogy legközelebb a Kis-Sédben és a Rábában fordult elő. Ezt a legutóbbi halfaunisztikai kutatások mutatták ki, de a Rába és a Kis-Séd között sem a Marcalból, sem más mellékpatakból nem került elő ez a halfaj, tehát ez igazi unikumnak mondható. Élnek a Bakony-érben úgynevezett indikátor fajok is.

A patakban vannak idegenhonos halfajok, mint az ezüstkárász vagy a naphal, de még díszhalat is láthatunk a vízben. Ezek élettartama kevesebb, már csak azért is, mert könnyebben észrevehető célpontjai a patak vámszedőinek, a kócsagoknak.

Érvényes állami horgászjegy birtokában lehet horgászni Pápa egyetlen vízfolyásánál, azt fontos viszont kiemelni, hogy az őshonos halfajokat vissza kell engedni.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: