Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Őszindító, nyáresti hangulatban

Horváth Andrea | 2023.09.03.

A Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia Egyházzenei Intézete tavaly decemberben indította útjára azt a zenei sorozatot, mely az egyházi intézmények nyitottságát erősíti. 

Ennek első állomása az adventi hangverseny volt a teológia dísztermében, aztán tavasszal a Flauto Dolce zenei formáció lépett fel az Ótemplomban. Most Pápa Város Fúvószenekarát hívták meg, hogy könnyed nyári dallamokkal örvendeztessék meg a közönséget, mondta el Németh Tamásné Schédl Tímea, aki hozzátette, szeretnék folytatni a sorozatot, mely népszerűnek bizonyult.

A Pápai Református Teológiai Akadémia impozáns épülete egy rendkívül hangulatos teraszt rejt. Már tavaly a REND idején kiderült, hogy remek az akusztikája, így nem volt kérdés, hol tartsák meg a nyárbúcsúztató koncertet. Sokan eljöttek, s nem csupán a református gyülekezet tagjai, hisz a rendezvény nyitott volt, minden érdeklődőt szeretettel vártak.

Pápa Város Fúvószenekarát ezúttal is Lődi Bence vezényelte, a repertoárban könnyed dalok szerepeltek, többek között válogatás Szécsi Pál legnépszerűbb slágereiből, vagy épp a Rocky zenéje, de a Most múlik pontosan című jól ismert feldolgozás is felcsendült.

A Pápai Református Teológiai Akadémia 2023. szeptember 3-án, vasárnap 14 órakor tartja tanévnyitó akadémiai közgyűlését a Pápai Református Ótemplomban, igét hirdet Köntös László lelkipásztor, gyűjteményi igazgató.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: