Ötcsillagos balatoni strandok – a bíráknak idén Csopak a riviéra

Csopak lett az abszolút nyertese a Kék Hullám Zászló strandminősítésének, ami a Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetségének szervezésében immár 20. alkalommal kutatja fel és mutatja be a Balaton parti strandok krémjét.
Az idei évben a legjobb balatoni strandot jelző táblát a 43 nevezőből, 6 tudhatja magáénak, mind a három érintett vármegyéből 2-2 strand. – írja a Csodálatos Balaton.
A fürdőhelyeket 1-től 5-ig terjedő skálán egy bizottság értékelte. A legfontosabb szempontok közé tartozott a tisztaság, a parkolási lehetőségek, a vizes blokkok és a gyep állapota, a játszóterek minősége, az akadálymentesítés szintje, de figyelmet fordítottak az értékelés során a családbarát szempontokra, illetve a sportolási lehetőségekre is. A mustrából természetesen a vendéglátóegységek sem maradhattak ki. Az ételek-italok esetében nemcsak a kínálatra helyeztek nagy hangsúlyt, hanem az innovatív és helyi élelmiszerekre is.
A megmérettetésen Veszprém vármegyéből Balatonfüred Esterházy Strand és Élményfürdőt és Csopak Községi strandot – elismerve, hogy évek óta eredményesen szerepelnek – Jubileumi díjjal tüntették ki. Idén is kiválóan teljesített ez a két fürdőhely, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 5 csillagot kaptak. A csopakiak különösen büszkék lehetnek, hiszen a 2021-es évhez hasonlóan, idén is az ő strandjuk kapta a legtöbb pontot a bizottság szemléjén.
A Csopak Községi strand több, mint fél kilométer partszakaszon terül el és méltán nevezhetjük családbarátnak, hiszen rendelkezik baba-mama szobával, az aprónép számára kialakítottak homokfövenyt, gyermekmedencét és természetesen több jól felszerelt játszótér is biztosítja, hogy a parton töltött idő igazán élvezetes legyen. Ha a gyermekzsivaj még (vagy már) nem kecsegtet, semmi pánik, gondoltak a nagyobbakra is. Különféle sportlehetőségek, óriáscsúszda és Magyarország első Wibit élményparkja is a látogatók rendelkezésére áll.
Kép: Csodálatos Magyarország