Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Rendőrautó járt az evangélikus oviban

Horváth Andrea | 2022.09.22.

 

A Csodavár Evangélikus Óvoda apróságainak ma az Autómentes Nap alkalmából igazán változatos napjuk volt, kipróbálhatták, milyen egy rendőrautó volánja mögött ülni, de színeztek, rajzoltak, sőt, sétáltak is egyet – rendőri kísérettel.

A gyerekek már nagyon várták a rendhagyó napot, s még nagyobb volt az örömük, amikor meglátták a rendőrautót. Szépen sorban mindenki beült a volán mögé, aztán ámulva figyelték, hogy milyen felszerelést kell magukra ölteniük a rendőröknek egy-egy komolyabb bevetés előtt. Felpróbálhatták a sisakot, amibe azért még bele kell nőniük. Kocsis Bence elmondta, hogy az volt a legjobb, amikor beleülhettek a rendőrautóba és nagyon szép és okos a rendőrkutya, Black is.

Eközben a gyerekek másik csoportja a tornaszobában színezett, rajzolt, kirakózott, közlekedési táblákkal ismerkedett – játékos formában. A két csoport aztán váltotta egymást. Kocsis Szabina, a Csodavár Evangélikus Óvoda óvónője elmondta, hogy sokszor beszélgetnek a gyerekkel arról, hogy aki teheti, érkezzen szüleivel gyalog az oviba. A tapasztalat az, hogy ha rendőrök tartanak bemutatót, előadást, a kicsik még napok múltán is felidézik az élményt, jobban megjegyzik a szabályokat.

Az ovisok a bemutatót követően a Vajda Péter lakótelepen tettek egy sétát és megbeszélték, hogy hol mire kell figyelni gyalogos közlekedéskor.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: