Sportszervásárlási utalványokat nyertek az iskolák
A Türr István Gimnázium csapata nyerte a Pápai Sport Nonprofit Kft. fedettpályás atlétikabajnokságának utolsó versenynapját, melynek értelmében a türrösök 100.000 forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal gazdagodtak.
Negyedik, záró versenyéhez érkezett a bajnokság, ahol a diákok hat versenyszámban mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat és kitartásukat. A feladatok között síkfutás, medicinlabda-dobás, zsámolyra szökdelés, falhoz passzolás, szlalomváltó és helyből távolugrás szerepelt. Korábban az alsósoknál nagyon szorosan alakultak az eredmények, melynek köszönhetően a Tarczy-, a Szent István- és a Weöres-iskola egyaránt 35-35.000 forintos utalvány boldog tulajdonosa lett. Az ötödikesek és a hatodikosok vetélkedését a Türr tanulói nyerték, akik az utolsó versenynapon is esélyesnek számítottak.
– Ezúttal sem született meglepetés, a Türr csapata hat feladatból ötben a legjobbnak bizonyult, így megérdemelten vehették át az utalványt – mondta Koncz János sportszakmai felelős. – Az összes iskola szépen felkészült, de a jók között a Türr volt a legjobb, szépen, kiegyensúlyozottan, tudatosan dolgoztak. Összességében pozitív volt a diákok, a testnevelők visszajelzése, így terveink szerint folytatjuk ezt a kezdeményezést, azzal kiegészítve, hogy szeretnénk a középiskolásokat is bevonni, illetve minden évfolyamnak külön versenyt rendezni.
A győztes intézmény testnevelője, Kéthely György elmondta, a versenyt megelőzően néhány alkalommal gyakoroltak a feladatokra, az elnyert sportszervásárlási utalványnak pedig már megvan a helye.
– Az ötödik, hatodik évfolyammal sokat készültünk a számokra, aminek meg is lett az eredménye, a hetedik, nyolcadikosokkal már kevesebbet, a versenyt megelőző napig kétséges volt, hogy egyáltalán el tudunk-e indulni, annyi betegünk van, szerencsére ez az eredményeken nem látszott meg. Úgy láttam, hogy a legjobban az állóképességi számok mentek a diákoknak, a váltófutás kifejezetten jól sikerült. Örülünk az elnyert összegnek, amit elsősorban kosárlabdák, röplabdák vásárlására, illetve egyéb iskolai sportszerek pótlására fordítunk.
Az utolsó versenynapon a Türr mögött második a Szent István-, harmadik a Weöres-iskola lett.