Szakszervezeti képzés a Pyros Vasas Alapszervezetnél
Csapatmegbeszélésre hívta a Pyros Vasas Alapszervezet a vezetőit és a választott tisztségviselőit. A programon többek között szó esett a cégek és a szakszervezet közötti problémákról is.
Gede Richárd, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szakértője elmondta, Magyarországon viszonylag alacsony a bérezés, ezért sokan elmennek külföldre munkát vállalni, ennek következtében sok külföldi munkavállalót hoznak be az országba. Az háborús helyzet miatt pedig sok ukrán érkezik Magyarországra, s sokszor toboroznak köztük munkavállalókat a vállalatok.
– A magyar munkavállalóknál a legnagyobb kérdést a bérek jelentik. A magyarok általában nagyon elégedetlenek, s valóban nem is keresünk túl jól, ha az európai béreket nézzük – hangsúlyozta Gede Richárd.
A szakszervezeti bizalmi képzésen Fenyőházi Attila, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szakértője elmondta, fontos a szakszervezeti bizalmik képzése ahhoz, hogy a munkavállalók érdekeit minden egyes munkahelyen úgy tudják képviselni, ahogy azt elvárják tőlük.
– A mai alkalommal az alapfogalmakat mélyítettük el, azt, hogy mit jelent a tag, mint személy, tőle mit várunk el, mit adunk neki cserébe azért, hogy a tagságot vállalja, ki a bizalmi, mi a pontos feladata, kik a szakszervezeti bizottság tagjai, s nekik milyen feladataik vannak – hangsúlyozta a szakértő.
A programon szó esett a képzett és öntudatos szakszervezeti bizalmi személyek szerepéről és feladatáról is.
A Pyros Vasas Alapszervezet és a Kárpit Vasas Alapszervezet soron következő összejövetelei augusztus közepén lesznek, akkor családi napot tartanak. Az alapszervezetek által rendezett előadássorozat ősszel folytatódik.