Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Szomorú vasárnap a zsinagógában

Polgár Szilárd | 2020.10.02.

Öt alkalommal lesz látható október 2-ától október 7-ig a pápai zsinagógában a Szomorú vasárnap című zenés színpadi játék a Pegazus Színház társulatának előadásában. A keserédes történetben a neves zeneszerző, Seress Rezső emlékezik vissza életének legfontosabb állomásaira, közben megszólalnak olyan örökzöld szerzemények – a címadó dal mellett -, mint a Fizetek főúr, Szeressük egymást, Nem az a fontos, hogy az ember hány éves című népszerű melódiák.

2005-ben mutatta be először Pápán a Pegazus Színház Müller Péter színdarabját, a Szomorú vasárnapot. 2011-ben aztán újra felújította a zenés drámát a pápai társulat, és most októberben ismét a nagyközönség elé kerül az előadás.

– Márciusban az Emberi Erőforrások Minisztérium pályázatot írt ki zenés, kortárs előadások létrehozására, amelyben olyan bemutatók születését támogatták, amely magyar szerző műve, a magyar történelmet is érinti, és mélyebb, drámai tartalommal is bír. Ez üzenet, egyfajta hívás volt, hogy mutassuk be újra a Szomorú vasárnapot. A pályázatunk aztán sikeres lett, és vállaltunk minimálisan 15 előadást. A helyzetünk azonban nem könnyű – akárcsak a többi színháznak -, a járványhelyzet miatt. Az előadást csak nagyobb színpadokon tudjuk játszani, ahol megfelelő hang- és fénytechnikai kiszolgálást tudunk biztosítani. A bemutató előtt a zsinagóga légterét ózongenerátorral fertőtlenítjük, valamint rendszeres szellőztetéssel, és érintésmentes kézfertőtlenítő biztosításával vigyázunk a közönség biztonságára – mesélte hírportálunknak Végh Zsolt színész, aki a főhőst, Seress Rezsőt alakítja a zenés darabban. A Pegazus Színház vezetője beszélt az októberi bemutató helyszínéről is.

– A pápai zsinagóga csodálatos. Kulturális és művészeti előadásokra kiválóan alkalmas, az akusztikája fantasztikus, a belső terei gyönyörűek. Bízunk benne, hogy a közönség is jól fogadja majd az előadást, amely a korábbi bemutatónk felújítása. Azóta sajnos mi is jópár évet öregedtünk, ami viszont most a színészi munkát segíti. Tanulságos próbafolyamat van mögöttünk, érdekes és izgalmas újdonságokkal, amellyel talán még különlegesebbé tud válni az előadás. Müller Péter nagy életismerő ember, sokat olvastam és tanultam tőle. A Szomorú vasárnap is egy jó értelemben vett lelkizős darab. Nagyon fontos húrjait pendíti meg az emberi létnek, a hitnek, a szeretet fontosságának. Seress Dezső életét írta drámára, azt a nehéz sorsot, amit kapott a világtól – fogalmazott az előadásról Végh Zsolt.

A Szomorú vasárnap felújított bemutatója nagy sikert aratott a zsinagógában, amelyben Végh Zsolt mellett Németh Piroska és Kovács Norbert szerepelt, a díszlet- és jelmeztervező Sarkadi Nagy László volt, az előadást Sarkadi Nagy Antalné rendezte. A bemutatóhoz kapcsolódó információ, hogy a szombati és jövő szerdai előadásra már minden jegy elkelt, az október 5-i és 6-i bemutatóra azonban még kaphatók belépőjegyek.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: