Tablók a kirakatokban

Ha április, akkor kezdődik a tablószezon. Sokan már izgatottan várják, hogy ismét megtekinthessék a végzősök fényképeivel színesített kirakatokat. A járókelők általában szeretik a tablókat nézegetni, akkor is, ha egyetlen végzős családtag vagy ismerős sincs a környezetükben. Az idősebbek szívesen nosztalgiáznak, gondolnak vissza saját középiskolai éveikre, melynek egyik zárása a közös tabló. A fiatal korosztály inkább az ismerős arcokat, a felsőbb éveseket és a tanárokat keresi. És vannak, akik egyszerűen csak csodálják a végzősöket, akiknek ifjúságuk egyik legszebb időszakát örökítik meg a fényképészek ezekkel a mosolygós vagy éppen komoly fotókkal.
Az idei évben szerencsésebb helyzetben vannak a végzősök, hiszen végre ismét lesz hagyományos iskolai és városi ballagás, valamint a szóbeli vizsgák sem maradnak már el. A vizsgák zárását is lehet majd felszabadultan ünnepelni a banketteken.
Városunkban már kikerültek az első osztályképek, néhány már látható a sétáló- és a környező utcákban, s továbbra is várjuk a többi ötletes és vidám tablót.


