Rédén tartotta Parola Csaba karnagy vezetésével a református gimnázium Parlando Leánykara az őszi kórustáborát. Az új művek megtanulása mellett külön figyelmet szenteltek az új tagok...
Rédén tartotta Parola Csaba karnagy vezetésével a református gimnázium Parlando Leánykara az őszi kórustáborát. Az új művek megtanulása mellett külön figyelmet szenteltek az új tagok...
A pápai református gimnázium tanárai és diákjai főhajtással emlékeztek a Kollégium egykori tanáraira és híres diákjaira. Az elmúlt héten a 9. évfolyamos diákok...
A református gimnázium idén is eleget tett a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány meghívásának, és egy refis csoport részt vett a Nagy László emlékére immáron...
Csurgón találkoztak a Kárpát-medence református középiskoláinak képviselői. A négy napos rendezvény istentisztelettel kezdődött, majd azzal is zárták – olvasható a Pápai...
Ézsiás István képzőművész, a Refi képzőművészeti tagozata és Pápa Város Önkormányzata összefogásának köszönhetően megnyílt a pápai aluljáróban egy...
A Pápai Református Ótemplomban a Pápai Református Teológiai Akadémia tanévzáró ünnepségén a végzett hallgatók diplomaátadása és a hatodéves hallgatók...
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma képzőművészetis növendékei félévkor és a tanév végén is úgynevezett kipakoláson mutatják be...
Jól sikerült a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma táncosainak év végi vizsgája. A néptáncos tagozat összes diákja színpadra lépett, az...
Ughy Miklós alkotásaiból nyílt tárlat a református gimnázium dísztermében. A művész saját bevallása szerint az elszemélytelenedő világban az emberi kapcsolatok maradványait...
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma több csoporttal is részt vett a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken. A Parlando fődíjáról már beszámoltunk, de a refis...
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig,...
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig,...
Keressen minket a közösségi oldalakon
This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.