A Generali Biztosítóhoz 2024-ben közel 40 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot – közölte a...
A Generali Biztosítóhoz 2024-ben közel 40 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot – közölte a...
Csak a júniusi zivatarok után több mint 45 ezer kárbejelentést érkezett az ügyfelektől a lakásbiztosításokhoz köthetően. Milliárdos a kifizetés összege A már kifizetett és a...
Legalábbis ezzel számolnak a biztosítók. Már több ezren keresték fel a társaságokat. A Groupama Biztosítóhoz például hétfő délig 2.500 bejelentés érkezett, amelyek alapján az...
Július közepétől heteken át találkozhatunk az utak mellett játszadozó, valójában üzekedő őzekkel. Ebben az időszakban lecsökken az állatok veszélyérzete. Sokkal inkább...
Hat társaságnak kell fizetni, mert nem tájékoztatták megfelelően az ügyfeleket, illetve pontatlan volt a kárrendezési tájékoztató a nem-életbiztosítási termékeknél – közölte...
A hazai pályán elért 3-0-ás siker után...
A hazai pályán elért 3-0-ás siker után...
Keressen minket a közösségi oldalakon
This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.