Túl az első síkosságmentesítésen
Az időjárási előrejelzések napok óta jelezték, hogy szerda éjszaka csapadék várható – ami havas eső, ónos eső és eső is lehet -, ugyanakkor a levegő hőmérséklete hajnalra fagypont alá süllyedhet, így várható, hogy egyes útszakaszok lefagynak.
A város úthálózatát üzemeltető Városgondnokság ez alapján felkészült arra, hogy szükség esetén útnak indítsa sószóróit. Tegnap műszak végén két gépkocsira felszerelték a sózóadaptert, Bakó István pedig este még egyeztetett a repülőtér meteorológiai szolgálatával, amely megerősítette a csapadék érkezését.
Az éjszakai fagy szükségessé tette a síkosságmentesítő gépek üzembe helyezését, a két gépkocsi hajnali 4 órakor kezdett és járta végig a város forgalmasabb útjait, melyeken két-két puttony sóval tették biztonságossá a közlekedést. A Városgondnokság munkatársaitól kapott információk szerint, több útszakasz is síkossá vált, a beavatkozás indokolt volt.
Bakó István, a Városgondnokság igazgatója érdeklődésünkre elmondta, munkatársai 7 órára végeztek a feladattal, azóta már a sózóadaptereket le is szerelték, hiszen a következő napokban jelentős enyhülés várható, a gépkocsikkal pedig más feladatokat látnak el kollégái. Hangsúlyozta, folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzéseket és szükség esetén hasonló módon elvégzik a síkosságmentesítést a város útjain.
Sindler Pétertől, a Magyar Közút pápai mérnökségvezetőjétől megtudtuk, járműveik már tegnap este útnak indultak, estétől megelőzésként alászórást végeztek, hajnalban pedig síkosságmentesítő sózással biztosították az utak járhatóságát az illetékességi területükön.