Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
NŐI NAPOZÓ

Új év, új élet, lefogyunk!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2022.12.31.
Mint az élet oly sok más területén, a pénz a fogyáshoz vezető úton is pozitív tényező tud lenni.

Sokkal könnyebb a fogyás, ha erős motivációval rendelkezünk, ezt alighanem mindenki tudja, ám, mint kiderült, ha a motiváció pénzbeli, akkor akár kétszeres előnyre is szert tehetünk.
Egy új tanulmány szerint, azok az elhízott emberek, akik díj ellenében próbáltak lefogyni, sikerrel jártak, és megduplázták fogyásukat.
A tudósok több mint 600, 18 és 70 év közötti ember bevonásával végeztek kutatást 2017 novembere és 2021 májusa között. A résztvevők átlagosan 98,8 kg-ot nyomtak a vizsgálat kezdetén, testtömegindexük pedig közel 38 volt, amivel már a kórosan elhízott kategóriába kerültek.

A kutatócsoport három csoportra osztotta a résztvevőket, a cél pedig mindegyik csoport esetében az volt, hogy hat hónap alatt testsúlyuk mintegy 5%-át, azaz 4,5 kg-ot veszítsenek egy speciálisan erre a célra kialakított csapat irányításával és a testsúlykezelési órákon való részvétel mellett.
Kaptak egy digitális mérleget, egy étkezési naplót és egy nyomkövetőt is, hogy nyomon követhessék fejlődésüket. A szakértők azt javasolták számukra, hogy hetente háromszor mérlegeljenek, öt napon át étkezési naplót vezessenek, és hetente legalább 75 perc testmozgást végezzenek, aminek időtartama az utolsó két hónapra már el kellett, hogy érje a 150 percet.
Ösztönzés
Az egyik csapat nem kapott pénzdíjat, a másik két csoportnak azonban pénzügyi ösztönzőket ajánlottak fel, amelyekkel a vizsgálati időszak alatt akár 750 dollárt is kereshettek.
Az egyik csoportnak készpénzt ajánlottak fel attól függően, hogy milyen gyakran jártak órákra, edzettek és vezettek étkezési naplót.
A másik pénzügyileg ösztönzött csoport minden tagja 150 dollárt kapott azért, hogy feliratkozott és részt vett a testsúlycsökkentő órák felén az első hónapban, emellett havi 60 dollárt ajánlottak fel nekik, ha a vizsgálat második és hatodik hónapja között részt vettek a program heti edzéseinek legalább felén, havi 30 dollárt, ha heti öt napon át vezették az étkezési naplót és hetente háromszor megmérték magukat, végül pedig havi 20 dollárt a fizikai aktivitási célok teljesítéséért.
A testsúlycsökkentés függvényében az első hónapban 50 dollárt ajánlottak fel nekik, ha 1,5 és 2,5% közötti súlyveszteséget értek el, vagy 100 dollárt, ha 2,5%-nál több súlyt veszítettek.

A következő két hónapban lehetőségük volt arra, hogy havonta már 50 dollárt keressenek, ehhez 2,5-5%-ot kellett veszíteni a súlyukból, havi 100 dollárért cserébe pedig 5%-nál is többet.
Az utolsó két hónapban havi 100 dollárt kaptak, ha súlyuk további 2,5-5%-át veszítették el, vagy havi 150 dollárt, ha a súlyvesztés mértéke 5% fölé nőtt.
A teszt lezárultával a kutatók megállapították, hogy azok, akik pénzbeli ösztönzést kaptak, átlagosan kétszer annyi súlyt veszítettek, mint azok, akiknek nem kínáltak pénzt a fogyásért cserébe.
A két pénzügyileg motivált csoport 4,8 illetve 4,5 kg-ot fogyott, míg a pénzügyi ösztönzőt nem kapó csoport mindössze 2,2 kg-ot fogyott a vizsgálati időszak alatt.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: