Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Új káplán a Szent Anna Plébánián

Horváth Andrea | 2024.08.20.

Augusztus elsejétől dr. Juhász Csaba káplán segíti Salgó Ferenc plébániai kormányzó munkáját a Szent Anna Plébánián.  Dr. Juhász Csaba Budapesten született, ott járt általános iskolába, majd a Balatonhoz költözött, a középiskolai évek után pedig a veszprémi szemináriumban tanult, 2004-ben szentelték pappá. Hívő családban nevelkedett, édesanyja és nagyanyja református volt, édesapja katolikus. Már egészen korán, általános iskolás korában érezte, hogy pap szeretne lenni.

A szeminárium elvégzése után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, ott is doktorált, több nyelven beszél: oroszul, németül, angolul, franciául, olaszul, de görögöt és latint is tanult. Több helyütt is szolgált, számára rendkívül fontos a közösségi lét. Pápára érkezésekor először volt egy kis félelem a lelkében, de ez hamar elszállt. Ajándék az ittlét, mondta a a káplán, s hozzátette, hogy ez nagyban köszönhető Salgó Ferenc plébániai kormányzónak, aki mindenben segíti és támogatja, valamint a hívek is szeretettel fogadták.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.03.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: