Újabb értékes adomány érkezett

Ma reggel újabb adomány érkezett városunkba a németországi Teuton Lovagrend jóvoltából. Három hónapon belül már a második adag bébiétel szállítmányt jutatta el Pápára Klaus Blos nagymester. Ezúttal tápszer, gyümölcspüré és rágcsálnivalók érkeztek megközelítőleg 30 raklapon.
Ez egy hosszú évekre visszanyúló kapcsolat, és az szerintem mindenkinek örömteli, hogy az együttműködés folytonos, a korábbi évek munkáját folytatjuk. Sőt, visszatérünk a régi kerékvágásba, mert voltak olyan évek, amikor többször érkezett ilyen adomány, aztán volt, amikor kevesebbszer. Most három hónapon belül ez a második. Tényleg jó az együttműködés, és ehhez nemcsak a német Teuton Lovagrend kell, hanem a mi kollégáink is. Nekünk nagyon jól esik, hogy jön ez az adomány, és azt gondolom, hogy a Klaus Blos úrnak pedig az esik jól, hogy megfelelő helyre és gyorsan eljutnak ezek az adományok. Nagyon köszönjük ezt a segítséget. Több száz pápai családnak és több száz Pápa környéki családnak tud ez segíteni. – mondta Grőber Attila polgármester.
A városvezető hozzátette, nemcsak az adományt köszöni, hanem a kollégák munkáját is, hiszen néhány nap alatt sok szervezéssel gyorsan kell eljuttatni a családokhoz az ételeket. Grőber Attila úgy fogalmazott, hálás mindenkinek, aki részt vesz ebben a munkában.
Volstrommer Henriett a Médiacentrumnak elmondta, közkedvelt termékek érkeztek a Fiumei utcai raktárépületbe.
Teljes mértékben olyan tápláláskiegészítő ételeket fogunk osztani a következő osztáson, amik egyébként nem általánosan, de beilleszthetőek a kisgyermekek táplálkozásába. Elsősorban ropogtatnivalókról beszélünk, és kaptunk egy olyan tápszert, amit 0 hónapos kortól adhatnak már az édesanyák, ezek előre elkészített kis flakonokban vannak. Nagyon behatárolja egyébként a jelenlegi termékpalettát az osztási korcsoportoknak a meghatározása, és ezúton is szeretném felhívni a kedves érdeklődőknek a figyelmét arra, hogy azt már most látjuk, és biztonsággal kijelenthetem, hogy 0-6 hónapos korig biztosan csak tápszert fogunk tudni adni, és azt is korlátozott mennyiségben. A nagyobb gyermekeknek az előző osztásban megmaradt készételeket is ki fogjuk tudni osztani, úgyhogy ők viszont egy elég széles palettán mozgó termékcsoportot kapnak majd. – tudtuk meg a Pápai Család és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetőjétől.
A most érkezett adományból vélhetően, a legutóbbi osztáshoz hasonlóan, ismét nagy mennyiséget osztanak ki a szolgálat munkatársai, ezért már most jelezték, mindenki vigyen magával nagy méretű, erős táskát.
A szállítmány teljes értékét egyelőre nem tudjuk, de a csomagok összeállításakor már pontos számot tud mondani a Pápai Család és Gyermekjóléti Szolgálat. Volstrommer Henriett kérdésünkre elmondta, az egyik termék lejárati ideje korai, ezt figyelembe kell venni, így valószínűleg két héten belül megszervezik az osztást.