Üldözőbe vették a rendőrök a menekülő autóst Pápán

A járőrök szeptember 18-án délelőtt Pápán ellenőrzés céljából megállítottak egy személygépkocsit. A járművezető lehúzódott az út szélére, majd hirtelen megfordult autójával, és nagy sebességgel elhajtott. A rendőrök utánamentek, majd a menekülő gépkocsi egy kerítésnek ütközött. Az egyenruhások a 33 éves helyi sofőrt elfogták, majd előállították a Pápai Rendőrkapitányságra.
Az elkövető számos közlekedési szabályt megszegett, többek között behajtott az egyirányú úton forgalommal szemben, nem használt biztonsági övet, továbbá a rendőrök megállapították azt is, hogy eltiltás hatálya alatt vezette a járművet, tehát vezetői engedéllyel sem rendelkezett, és balesetet is okozott.
A rendőrök járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, a többi közlekedési jogsértés miatt pedig közigazgatási bírsággal sújtották, illetve szabálysértési feljelentést tettek vele szemben.
Fotó: Veszprém vármegyei rendőrség (Facebook)