Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Ünnepi tanévnyitó

Horváth Andrea | 2024.09.09.

Az Ótemplom adott otthont a Pápai Református Teológiai Akadémia tanévnyitó ünnepi közgyűlésének. Az alkalmon Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

Balla Ibolya rektorként most először nyitotta meg a tanévet, kinevezése július elsején lépett életbe. Balla Ibolya 13 éve tanít Pápán, nyolc évig rektorhelyettesként tevékenykedett. Ószövetségi tantárgyakat tanít, célja, hogy az Akadémia jól működő, biblikus alapokon álló intézmény maradjon.

 

Hivatalos kinevezését Hegyi László miniszteri biztostól vehette át Balla Ibolya. Hegyi László köszöntőjében kiemelte, hogy sónak, kovásznak kell lenniük az itt végzetteknek, mert a gyengélkedő társadalomnak szüksége van olyan hiteles szakemberekre, akik a rájuk bízottakat a tisztes, helyes úton vezetik, hagyományos értékek mentén.

Balla Ibolya ezt követően Steinbach Józsefet köszöntötte, erre három kerek évforduló is okot adott. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke nemrégiben töltötte be 60. életévét, 35 éve szolgál, s 25 éve oktat a Pápai Református Teológiai Akadémián.

Steinbach József és Balla Ibolya is megköszönte Németh Tamás előző rektor szolgálatát, aki nyolc éven át vezette a PRTA-t. A köszönet szavai azonban nem a búcsú szavai voltak, hisz Németh Tamás a Szisztematikus -Történeti Intézet vezetőjeként tevékenykedik tovább Pápán.

A tanévnyitó közgyűlés keretében ünnepélyes fogadalmat tettek az elsőéves hallgatók, majd ifj. Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese mondott zárszót a 26 éve újraindult Pápai Református Teológiai Akadémia ünnepi alkalmán, melyen részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Venczel Csaba alpolgármester is.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: