Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Vereség a hosszabbításban

Haraszti Gábor | 2022.04.30.

Sorozatban negyedik mérkőzésén maradt alul az NB III-as labdarúgó-bajnokságban a Perutz FC. A pápaiak egy rendkívül balszerencsés vereséget szenvedtek Zalaegerszegen, ahol a hazaiak a 92. percben lőtt góllal csikarták ki a győzelmet.

A pápai edző, Weitner Ádám Németh Bencére, Mogyorósi Bálintra Szigeti Ákosra, Kalász Milánra és Nagy Tamásra sem számíthatott a találkozón. A hiányzók és az elmúlt három forduló sikertelensége ellenére jól kezdett a vendég együttes, hiszen az első perctől a kapuja elé szegezte a hazaiakat. A harmadik percben Szilágyi beadása Oláh sarkáról került a hosszúra, amiről Hajnal maradt le. A 10. percben Oláh lövése ment kevéssel mellé, a 35. percben egy szabadrúgás után Hanzl talált be, ám a pápaiak csapatkapitánya a játékvezető szerint lesen tartózkodott. A második félidő 15. percében ismét Oláh veszélyeztetett, a földön fekve lőtt kapura, ám a labda fölé szállt. Öt perccel később Nagy Zalán szabadrúgását tolta ki Köcse, majd Szilágyi és Gasztos kényszerítőzött, utóbbi bal lábas lövését a zalai kapus lábbal védte. A 70. percben Hajnal lépett ki a leshatáron, a pápai szélső Oláht akarta helyzetbe hozni, ám a hazai hálóőr leleste a passzt. A folytatásban egyre veszélyesebb támadásokat vezetett a ZTE, a 77. percben Halmai lőtt ziccerben fölé, majd Papp próbálkozását és Fehér csúsztatását védte Dénes. Amikor pedig már mindenki elkönyvelte a döntetlent, jött a háromperces ráadás második minutuma, amikor is egy kontratámadás végén egy keresztlabdát Halmai kapott a bal oldalon, majd higgadtan a kapuba lőtt, 1-0.

Weitner Ádám: A játékunk rendben volt, a csapategységgel sem volt probléma, mindenki küzdött, hajtott. Sokat lőttünk kapura, egy nehéz pályán elégedett voltam a mutatott teljesítménnyel, de ilyen a foci…

Koller Zoltán: Jó csapatnak tartom a Pápát, Weitner Ádám ismét kiválóan felkészítette az együttest. Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az ellenfél birtokolta többet a labdát, számunkra a meccs inkább a küzdelemről szólt. Igazi gólhelyzete egyik csapatnak sem volt, de a végén egy jó döntéssel itthon tudtuk tartani a pontokat.

ZTE II. – Perutz FC 1-0 (0-0) Gsz.: Halmai

ZTE Aréna, 200 néző. V.: Héra. ZTE II.: Köcse – Jóna, Sebestyén, Dóczi, Szántó (Halmai 64.), Fehér, Megyesi (Őr 29.), Papp Cs., Szalay (Posztobányi 83.), Papp L., Bedő (Szökrönyös 46.). Edző: Koller Zoltán.

Perutz FC: Dénes – Szalai (Gasztos 46.), Zsirai, Bence, Molnár – Iványi, Hanzl, Nagy Z. (Jurik 85.), Szilágyi, Hajnal (Márton 72.)–Oláh. Edző: Weitner Ádám.

A pápai együttes hétközi fordulóval folytatja a pontvadászatot, május 4-én, szerdán 17 órai kezdéssel a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőt fogadja a Várkert úton.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: