Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Vitéz Joó Katalin újabb könyvének bemutatója

Babos Petra | 2021.10.29.

Vitéz Joó Katalin író Az EGYség Üzenete Csak tiszta forrásból című sorozatának hatodik, a Rózsák Királynőjének mágikus kertje: A magyar ősvallás a származás- és nemzettudat (ki)útja Boldogasszonytól Máriáig című könyvét mutatták be ma este az Edvy Malom Fogadóban.

Vitéz Joó Katalin a Médiacentrumnak elmondta, a tudásvágy vezérelte  könyveinek megírására.

– Szerettem volna mindazt, amit én tudok, minél szélesebb körben átadni a közönségnek. Ez a tudás nem egészen hétköznapi és nem mindennapi, hiszen ritkán hallható igazságok és nem ismert információk hangzanak el a nemzet eredetéről, a magyarság fogalmáról, arról, hogy honnan is jöttünk mi.

Az előadó hangsúlyozta, magyarnak lenni különleges állapot, minőség és feladat.

– A hatodik könyvemben az alapokat, a gyökereket boncolgatom, vagyis azt, hogy mit jelent magyarnak lenni, mi az, hogy nemzettudat és származástudat. Ma már nem sokat beszélnek róla és nem is tanítják, nem éreztetik, ezért az emberek nem is igazán ismerik ezeket a meghatározásokat. Az, hogy sokan elhagyják az országunkat, nem is lenne probléma, hiszen a mesehősök is mindig útra keltek. De hogyan jövünk vissza, milyen mentális állapotban, milyen tervekkel és célokkal, az nem mindegy, illetve az sem, hogy egyáltalán visszajövünk-e – mondta vitéz Joó Katalin, aki ezt követően szót ejtett a nemrégiben megrendezett A világhódító hunok Ázsiában és Európában című tudományos konferenciáról. Ezt a Magyarságkutató Intézet hét ország (Dél-Korea, Amerikai Egyesült Államok, Hollandia, Magyarország, Mongólia, Oroszország és Törökország) nemzetközileg elismert tudósainak és kutatóinak részvételével rendezte meg. A kétnapos nagyszabású program alig köztudott az emberek körében. Fontos felhívni nemzetünknek, az összmagyarságnak a figyelmét arra, hogy a Kárpát-medence a legdrágább, a legcsodálatosabb és legáldottabb, s mi itt vagyunk itthon. Nagyon kell rá vigyázni, meg kell becsülni, s értékelni, hogy van nekünk. Mindazok az értékek, amely innen származnak, ezek az örök értékek, soha nem múlnak el – zárta gondolatait vitéz Joó Katalin.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: