Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Zsirai fejese döntött

Haraszti Gábor | 2021.10.31.

Sorozatban hatodik mérkőzését hozta le veretlenül az NB III-as labdarúgó-bajnokságban a Perutz FC, Weitner Ádám csapata a 15. fordulóban Zsirai Martin fejesgóljával nyerte meg a Gárdony elleni idegenbeli találkozót.

Gárdony-Agárd Gyógyfürdő – Perutz FC 0-1 (0-1)

Jó szériában utazott a Velencei-tó partjára a pápai alakulat, hiszen a szeptember a 26-ai, MOL Fehérvár II. elleni vereség óta nem kapott ki, októberi mérlegük két győzelem, három döntetlen. A másik oldalon épp fordított volt a helyzet, a gárdonyiak három vereségen voltak túl. Weitner Ádám az egy héttel korábbi kezdőt nevezte az összecsapásra, melyen egy nehéz, mély talajú, szűk játéktéren az első lehetőséget a hazaiak alakították ki, egy bal oldali beadást Tóth fejelt a jobb kapufa mellé. Az első negyedóra végén Iványi indításával Oláh lépett ki, aki a kimozduló Steer mellett próbálta átemelni a labdát, ám a kapus szögletre mentett. A folytatásban is sokat foglalkoztatták a hazai portást, aki a félidő derekán Hanzl átlövését ütötte oldalra, tíz perccel később azonban már ő is tehetetlen volt: Füredi sarokrúgásánál egy szép szögletvariációból a röviden érkező Zsirai csúsztatott a hosszú kapufához, 0-1. A 39. percben egy összjáték után Cziklin próbálkozását fogta biztosan Dénes. A második félidőben gárdonyi lehetőséget nem jegyezhettünk fel, pápait annál többet. A 63. percben Hanzl szabadrúgását tolta fölé Steer, majd Oláh lépett ki egy az egyben, lövésénél a hálóőr ismét nagyot védett, ahogy néhány perccel később Skriba és Kalász lövésénél is. Az eredmény azonban nem változott, győzelmével a pápai együttes már ötödik a tabellán.

Weitner Ádám: Elégedett vagyok, hiszen ismét nyertünk és nem kaptunk gólt, ám a helyzetkihasználás miatt van hiányérzetem. Egy-két embernél át kell, hogy szakadjon a gát, hogy a kapu előtt felszabadultabban tudjon dönteni, ha így lesz, az ehhez hasonló meccseket nem egy gól fogunk lőni.

Gárdony-Agárd Gyógyfürdő: Steer – Falusy, Bika (Mód 60.), Koronczi, Emperger (Király 80.) – Szabó B., Gere, Cziklin (Földesi 80.), Wágner (Kökény 76.)- Tajti, Tóth T. Edző: Helm András.

Perutz FC: Dénes – Molnár, Bence, Zsirai, Füredi – Köles, Iványi, Szilágyi (Skriba 72.), Szalai (Kalász 61.)- Hanzl, Oláh (Jurik 81.). Edző: Weitner Ádám.

A Perutz november 7-én 15 órai kezdéssel a Mosonmagyaróvárt látja vendégül.


  • Friss hírünk
    ZENE

    A nyelvi határokat átlépő popdíva

    A flamand és szicíliai felmenőkkel rendelkező kanadai énekesnőt, Lara...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: