Adventi koncert az Ótemlomban
A Pannonia Reformata Múzeum a város adventi programjaihoz csatlakozva szombatonként kínál tartalmas és lélekmelengető időtöltést a látogatóknak. Adventi udvar, vásár, ajándékkészítő műhely – ezúttal csomózott karkötőt és nyakláncot állíthattak össze az érdeklődők, amihez díszdoboz is járt. S ami nélkül nem teljes a várakozás időszaka: zene és kedves szavak, szép gondolatok.
Ezen a hétvégén egy igazás rendkívüli koncert várta a közönséget, s ami külön öröm, hogy az Ótemplom már mindig megtelik ezekre az alkalmakra. Ezúttal három kórus lépett fel. A megjelenteket Halászné Kapcsándi Szilvia köszöntötte, később Köntös László gyűjteményi igazgató mondta el igei gondoltait.
Elsőként a Séllyei István Énekkar a református gyülekezet kórusa, melyet a pápai protestáns gyülekezetek azon tagjai alkotják, akik indíttatást éreznek magukban a karénekeken keresztül is, közösségben megélni hitüket. Repertoárjuk gerincét a javarészt protestáns gyülekezeti énekek 20. századi műzenei feldolgozása adja, ezúttal is ezek közül válogattak, de felcsendült karácsonyi dallam is.
A pápai evangélikus gyülekezet kórusa is elfogadta a meghívást erre az adventi koncertre, a kar többek között Bárdos- és Handel-művel készült az alkalomra.
A koncertre a koronát a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma Parlando leánykara tette fel a koronát. Parola Csaba karnagy vezetésvel adventi és karácsonyi énekeket adtak elő, gyönyörűen.
A karnagy elmondta, hogy részt vettek a „Psallite” Kárpát-medencei gyülekezeti ének, egyházi népének és zsoltáréneklési versenyen, Nagykőrösön. A verseny meghirdetője a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara. Célja a magyar egyházzenei értékek megőrzése, az egyházi, illetve kollégiumi zenei hagyományok folytatása, vagyis a zsoltáréneklés kvartettekben, társas éneklésben, kamaraéneklésben való megvalósítása. A versenyzők indulhatnak egyénileg, énekes kvartett és kamarakórus formációban. A pápai refisek a kamarakórusok és kvartettek mezőnyében is a második helyen végeztek.
A koncert zárásaként a három kórus közösen énekelt a közönséggel.