Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Beszélő buszokkal segíti a BKK a látássérült utasok közlekedését

Csrefko Judit | 2023.10.15.

A Rákóczi úton közlekedő buszok a megállókba érkezve – igény esetén – bemondják, melyik járat érkezett a megállóba, és melyik irányba közlekedik.

A BKK közleménye szerint október 15-től, a fehér bot nemzetközi napján bevezetett újítást kezdetben csak a Rákóczi úton közlekedő járatokon, de a jövőben több vonalra, a későbbiekben pedig a fővárosban közlekedő valamennyi járműre szeretnék kiterjeszteni. 

A megállókba érkezve a járművek a külső hangszórókon keresztül hangosan is tudják tájékoztatni az ott várakozókat arról, melyik járat érkezett és merre indul tovább. A fejlesztés elsősorban a látássérült utasok számára hasznos, akik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségén (MVGYOSZ) keresztül jelezték, hogy esetenként nehezen tudnak különbséget tenni a különböző járatok között.

A külső bemondást a közelmúltban forgalomba állt járművek esetén a látássérült emberek a már évek óta bevált közlekedési távirányítójukkal tudják elindítani, de amennyiben egy korábban beszerzett busz áll be a megállóba, akkor a jármű vezetője tudja lejátszani egy gombnyomással a tájékoztató szöveget – olvasható a közleményben.

A közlekedési távirányítók segítségével eddig a megállókban lévő FUTÁR-kijelzők tartalmát lehetett felolvastatni, most ezt a szolgáltatást fejlesztették tovább a BKK szakemberei.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: