Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Fejlesztik az óvodát Takácsiban

Huszár Hajnal | 2023.08.31.

337 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el Takácsi Község Önkormányzata a TOP PLUSZ pályázati kiírásán a Takácsi Bóbita Óvoda székhely intézményének bővítésére. Ez lesz az eddigi legnagyobb értékű fejlesztés a község életében – közölte Vajda György, a település polgármestere a tegnap délutáni projektnyitó rendezvényen.
-A pályázat benyújtását az épület elavultsága és ami még ennél is fontosabb, a gyermeklétszám növekedése indokolta – hangsúlyozta. 


Az idén 50 éves takácsi ovi 1986 óta működik ebben az épületben, azóta több alkalommal is zajlottak itt fejlesztések. A gyermeklétszám korábban egy csoport indítását tette lehetővé, 2018 óta azonban már két csoportban fogadják az apróságokat, ez viszont az egykori tornaszoba csoportszobává alakításával járt. Jelenleg 38 kisgyermek jár az oviba – tudtuk meg Bálint Mónika intézményvezetőtől.
-A tornaszoba nagyon hiányzik, bár szép nagy udvarunk van a kisgyermekek mozgásigényének kielégítésére – mondta, hozzátéve, nagyon örülnek a sikeres pályázatnak, hiszen ennek megvalósításával megduplázódik az épület alapterülete. A 60 négyzetméteres tornaszobán túl tágas fejlesztőszobával, új gyermekmosdóval és több kiszolgáló helyiséggel is bővül az épület. Mindezeken felül szigetelik az egész épületet és a tetőszerkezetet is újjáépítik.


A projektnyitó rendezvényen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő gratulált a településnek a sikeres pályázathoz. Mint mondta, hazánkban a 4-6 éves korosztály 97,5 százaléka jár óvodába, a kormány pedig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy korszerű intézmények fogadják a kisgyermekeket.
-A kormány családpolitikájában kiemelt szerepet játszik a kisgyermekeket ellátó intézmények fejlesztése, korszerűsítése, hiszen ez biztosítja a szülők számára a munka és a család egyensúlyát. A fiatalok helyben maradását segíti az, ha vannak helyben gyermekintézmények és nem kell a kicsiket utaztatni.


Emlékeztetett, a kormány 2010 óta 320 milliárd forintot fordított óvodák felújítására és bővítésére, ehhez több pályázati konstrukció adott lehetőséget. Ilyen program a TOP és a TOP PLUSZ, a Magyar Falu Program, az EFOP és a KEHOP is.
-A TOP PLUSZ pályázatán Pápa környékén három település jutott óvodafejlesztési támogatáshoz: Takácsi, Nyárád és Pápateszér – ismertette a legújabb fejlesztéseket.


A takácsi oviban várhatóan jövő év elején indul meg a kivitelezés, jelenleg a projekt előkészítésénél tartanak. Az önkormányzat az óvodára elnyert 337 millió forinton túl 21 millió forintot saját forrásból tesz hozzá a beruházáshoz, hogy az ovival egy épületben működő konyha is megújulhasson. 

    





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: