Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
NŐI NAPOZÓ

Hatszor elért volna a Holdig, annyit repült!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2023.06.27.
Azóta, hogy 1999-ben 290 ezer dollárért (mai árfolyamon 98 millió forint) megvásárolta életre szóló bérletét a United Airlines légitársaságnál, az amerikai férfi több kilométer repült, mint annak idején az Apollo-11 a holdutazása során.

Tom Stuker szerint ez volt „élete legjobb befektetése”, s elmondása szerint a bérlet megvásárlása óta „úgy él, mint egy szultán”: az azóta eltelt 33 év alatt a 69 éves Stuker több mint 37 millió kilométert (!) repült, s több mint 100 országban járt.

Összehasonlításképpen: az Apollo-11, amely Neil Armstrongot és űrhajóstársait a Holdra vitte, „mindössze” 1,5 millió kilométert tett meg. Stuker csak 2019-ben megtett kilométereivel „több mint hat holdutazást fedett le”, abban az évben ugyanis 373 alkalommal repült.

Noha ez már önmagában is döbbenetes, az igazi áldást a törzsutas-kilométerek jelentették számára, melyeket az utak során összegyűjtött: a Simple Flying szerint Stuker 2009-ben lépte át a 8 millió kilométeres határt, majd 2019-ben a 16 millió kilométeres határt. Ezzel ő lett az első United Airlines-ügyfél, aki megcsinálta, a kilométerekért kapott pontok pedig elképesztő lehetőségeket nyitottak meg számára.

A pontokat ugyanis arra használta és használja, hogy „úgy éljen, mint egy szultán”, hiszen világszerte pazar szállodai lakosztályokban száll meg, többhetes Crystal hajóutakra megy, és ínyenc ételeket fogyaszt egészen „Perth-től Párizsig”. A pontokból egyszer egyetlen nap alatt 50 ezer dollárnyi (17 millió forint) értékű Walmart-ajándékkártyát váltott be.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: