Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Hiányoznak a nő csigolyái egy honfoglalás kori sírban

Asztalos Anna | 2022.08.27.

Három különböző korból származó leletekre bukkantak Törökszentmiklós határában a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai – közölte Mali Péter, a múzeum régésze csütörtökön.

Júniusban kezdték a feltárást

Az M4-es gyorsforgalmi utat építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) megbízásából a június végén kezdődött ásatáson az országban eddig páratlan leletegyüttest találtak. Először egy nagy kiterjedésű szarmata település nyomaira bukkantak, amely bővelkedett római leletekben. A szarmata gödrök között avarkori, illetve honfoglalás kori temető nyomait is felfedezték.

A mintegy nyolcvan méter átmérőjű kunhalom mintegy négy és fél-ötezer éves. Erre épült a szarmata falu körülbelül ezernyolcszáz évvel ezelőtt. A kora avar sírok pedig körülbelül ezernégyszáz, a honfoglalás koriak pedig ezer-ezeregyszáz évesek.

Először a római korban élt szarmaták faluját találták meg, amely egy részén fazekasmesterséget vagy valamilyen tűzzel kapcsolatos tevékenységet végezhettek, mert nagy számban találtak hamus gödröket és kemencéket. Emellett számos leletre bukkantak, például Krisztus utáni 2. és 3. századi szarmaták eszközeire, csontmaradványokra, kézzel formált nagyméretű tárolóedényre, kutyacsontvázra.

Eddig legalább már harmincöt sírra bukkantak, kilencet tártak fel, de folyamatban van a többi feltárása is.

Egy kora avar sírban például az emberi csontváz mellett egy ló maradványait is megtalálták. A korabeliek lóbőrrel temetkeztek, amelybe a fejet és a lábakat helyezték, de a lószerszámokat is a halott mellé helyezték. Ebben a sírban az elhunyt valószínűleg férfi volt, aki mellett az íjának a nyílhegyeit is megtalálták. Érdekesség, hogy a sírban számos bronzból készült ékszer, fülbevaló és csüngő is volt. A feltárt avarkori sírokban nemcsak bronz, hanem ezüstből készült övvereteket, ruhára varrt lemezeket is találtak.

Az egyik honfoglalás kori sírban egy idős nő maradványait találták, akinek az összes foga kiesett és csontritkulásban szenvedett. Őt is lóval és lószerszámokkal temették el – közölte Mali Péter. A nőn bronz karperec volt, de a derékövét ellopták, hiányoznak a csigolyák és a bordákat is kimozdították, azaz kiszakították az övet. A lábnál negyven-ötven bronzveret található, az elhelyezkedése miatt kérdéses, hogy ezek eredetileg a cipőjét, vagy a lószerszámokat díszítették. A kis veret egy viking szimbólum, Thornak, a mennydörgés istenének a jelképe, amelyet a kijevi rusztól, a keleti vikingektől szerezhetett be, vagy ő maga is bevándorló volt.

 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: