Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Megújult az emlékmű

Horváth Andrea | 2023.12.02.

A borsosgyőri világháborús áldozatok emlékműve a '90-es évek közepén készült el. Azóta a csatolt településrészen rendszeresen tartanak ott megemlékezéseket, például a Hősök Napjához kapcsolódóan, de halottak napján is kerülnek ide mécsesek és koszorúk, annak bizonyítékaként, hogy a hősök áldozatát nem feledi az utókor.

Bauer Marcell helytörténet-kutató hívta fel a Médiacentrum figyelmét arra, hogy nemrégiben felújították az emlékművet, melyen nyomot hagytak az eltelt évtizedek.  Elvégezték az emlékmű tisztítását, a fémkorlátok és zászlótartó rudak festését, valamint műkővel fedték a korábbab járólappal burkolt részeket. Pótolták, illetve javították a vázákat és két új zászló is került az emlékmű két oldalára.

Bauer Marcell elmondta, hogy a javításokat Illés József lánya, Kocsisné Illés Edit finanszírozta. Illés József a második világháborúban harcolt, 1945-ben eltűntnek nyilvánították, azóta sem sikerült sírja nyomára bukkani. Lánya három éves volt, amikor édesapja életét adta a hazájáért.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.05.06.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: