Nagypénteki Perutz-hetes

A Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Zircet fogadta a Perutz FC. A vendéglátók folytatták jó sorozatukat és nagyon sima győzelemmel továbbra is vezetik a tabellát.
Sorozatban negyedik győzelmére készült a pápai együttes, mely hat találkozóval a bajnokság vége előtt öt ponttal vezette a pontvadászatot. Most a hatodik helyezett Zirc látogatott a Perutz stadionba, ősszel a pápaiak magabiztosan nyertek 3-0 arányban.
Kiválóan kezdtek a hazaiak, húsz perc után Nagy Dávid duplájával 2-0 arányban vezettek, a támadó előbb Nagy Krisztiántól kapott remek labdát és csak az üres kapuba kellett passzolnia, majd higgadtan a kapu bal oldalába helyezett. Bár a Perutznak voltak még helyzetei az első 45 percben, az eredmény nem változott. A második felvonást is jól kezdték a fehér mezesek, Hauser belsőzött a bal sarokba, ezt követően sorra jöttek a pápai lehetőségek, az állás az 52.percben módosult, Hauser ismét betalált 4-0. A 66. percben Mogyorósi egy beadást bevetődve továbbított a hálóba, aki a hajrában szintén feliratkozott a duplázók közé. A 7-0-ás végeredményt Nagy Krisztián büntetőből állította be, miután Csert buktatták a tizenhatoson belül.
Frutti-Drink Perutz FC – FC Zirc 7-0 (2-0) (Gsz.: Nagy D. 2, Hauser 2, Mogyorósi 2, Nagy K.)
Kun-Szabó Attila: Jól kezdtük a meccset, hamar megszereztük a két megnyugtató gólt, emellett több ziccert is sikerült kialakítani. A második félidő már abszolút örömjáték volt, csak a különbség mértéke volt kérdéses. Minden mezőnyjátékos pályára lépett, a cserék jól szálltak be, elégedettek lehetünk.
Frutti-Drink Perutz FC: Varga – Mogyorósi, Németh N. (Szivós 61.), Szekér (Gajdosi 72.), Nagy K., Varga, Szalai, Rozman (Sós 46.), Nagy D. (Pető 72.), Ruzsás, Hauser (Cser 61.)
FC Zirc: Mári – Bene, Kutasi, Hegyi, Stupián (Török 72.), Szamarasz, Szöllősi (Liszi 68.), Pataki, Winter (Kovács 61.), Somogyi, Nagy.
A Perutz a következő fordulóban Tihanyba látogat.