Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Partnerségi megállapodás

Haraszti Gábor | 2024.07.12.

Együttműködési megállapodást írt alá a 2024/2025-ös szezonra a Pápai Egyesített Labdarúgó Club és a Perutz FC. A két egyesület vezetősége az előttünk álló idényben is azon dolgozik, hogy az utánpótlás játékosok felfelé áramoltatása minél hatékonyabban meg tudjon valósulni.

Nem újkeletű a partnerség, hiszen a két egyesület 2022 júliusában már szorosabbra fűzte a kapcsolatot annak érdekében, hogy minél több pápai kötődésű utánpótláskorú játékos szerepelhessen a felnőtt együttesben és az első csapat stabil játékosbázissal rendelkezzen. Az aláíráson a két klub elnöke, Kovács Ferenc és Grőber Attila, ügyvezetői, Felber Zoltán és Tóth Péter valamint Nagy Mihály, szakmai vezető is jelen volt.

A szerződésaláíráson a Perutz FC elnöke hangsúlyozta, a pápai utánpótlásnak nagy szüksége van arra, hogy a városban megfelelő felnőtt futballcsapat legyen, a megállapodás ezt segíti elő.

– Fontosnak tartom, hogy a pápai utánpótlásra építsük a felnőtt csapatot – emelte ki Kovács Ferenc.

Grőber Attila úgy fogalmazott, amennyiben a Perutz az elkövetkezendő évben, években is sikeres lesz, akkor bekövetkezhet, amire már sokan régóta várnak és a város ismét felkerülhet az ország sporttérképére.

– Ha minden feltétel adott lesz és a Perutz ismét NB-s bajnokságban szerepelhet, a pápai sportélet egyik zászlóshajója lehet. Most azon kell gondolkodnunk, hogy a következő években hogy tudjuk azt elérni, hogy NB III-as csapata legyen a városnak.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: