Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Szent Anna búcsú

Horváth Andrea | 2023.07.30.

Ma van a Szent Anna templom búcsúja.  Az ünnepre elkészült a Szent Anna Plébánia épületének felújítása is, mely elsősorban a hívek adományaiból finanszíroztak.

A búcsúi misére megtelt a Szent Anna templom a hívek sokaságával, hogy megemlékezzenek Jézus Krisztus nagyanyjáról, Szűz Mária édesanyjáról. Szent Anna a családi élet erényeinek, a gyermekek elfogadásának, helyes nevelésének szép példaképe. Szent Anna asszony a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária édesanyja volt.

Kerekes Károly Hubert bencés paptanár ünnepi szentbeszédében kitért pápai emlékeire, szüleire, nagyszüleire, akik hidat építettek a múlt és jelen között, történeteikkel segítették, vezették az úton. Ha lehet, ma még fontosabb a nagyszülők szerepe, hisz talán ők azok, akik jobban ráérnek az egyre gyorsabb világban, akiknek az unokáikra mindig van idejük.

A Szent Anna napi ünnepi mise hagyománya a jubiláló házaspárok megáldása, ezúttal 12 pár vehette Salgó Ferenc plébániai kormányzótól az áldást és egy feszületet is kaptak ajándékba.

Az ünnepet este búcsúi koncert zárja, várják az érdeklődőket a Szent Anna templomban 18.45-től, melyen pápai, illetve pápai kötődésű előadók lépnek fel, Csatlós Krisztina és Csatlós Jácinta, Eisenbeck Ágota, Masszi Anna, Menyhárt Péter és Gönye Martin.

 

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.05.10.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: