Terülj-terülj asztalkám az Erkelben
Adventi vásári forgatag várta az érdeklődőket hétfő délután az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában. Az intézmény nyolc éves hagyománya az adventi ajándék- és süteményvásár, amit idén is nagy sikerrel rendeztek meg. Az 5.z karácsonyi dalát követően Heizer Zoltánné igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd szabad volt a vásár.
Csákvári Regina, a 4.a osztályfőnöke elmondta, hogy az ő osztályuk vállalta a szervezést, de a remek program nem jöhetett volna létre az iskola, a szülők és a gyerekek összefogása nélkül. Igazi csapatépítő volt a rendezvény koordinálása.
A szülők nagyon sok süteményt sütöttek, de a 4.a osztály még külön bevállalt ezer darab sajtos tallért, ezt a gyerekek közösen sütötték ki. Hat házikó várta a vásárlókat gyönyörű karácsonyi díszekkel, ajándékokkal. Idén egy új ötlet is született: szerencsesütit árultak, mellyel egy azonnali ajándékot is kaptak a vásárlók, valamint részt vehettek az értékes nyeremények sorsolásában is.
Volt fotófal is, valamint az éhes látogatókra is gondolta, finom zsíroskenyér és meleg tea fogadta őket. Az iskola mind az ajándéktárgyak, mind a sütemények eladásából befolyt összeget a diákok programjaira, tanulmányi jutalmazásokra, kirándulásokra fordítja, tudtuk meg.