Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Kalandozás a Pannonia Reformata falai között

Babos Petra | 2021.07.30.

A Pannonia Reformata Múzeum három tematikus tábort szervezett az idei nyárra. A harmadik tábor záróalkalmát ma délután tartották, ahol a gyerekek egy kvízjáték segítségével adtak számot a héten szerzett ismereteikről. A játékot Géniusz, az ótemplom egere vezette.

Füstös Gáborné, a tábor vezetője a Médiacentrum kérdésére elmondta, az első turnusban – amely a madarakról szólt – Szabó-Nyulász Melinda illusztrátor közreműködésével rengeteg művészeti eszközt és technikát kipróbáltak a résztvevők, emellett bábokat is készítettek az öt nap során.

– A második és a harmadik tábor a múzeum két kiállításának témájára épült, vagyis a hagyományos egyiptomi táborainkat alakítottuk át. Az ötezer éves kalandozás a Pannonia Reformata falai között elnevezésű táborok foglalkozásai során a gyerekek megismerkedtek az múmiára vonatkozó tudnivalókkal és a korról, az egyiptomi kultúráról, a hieroglifákról is sokat megtudhattak, valamint beszéltünk a mumifikálásról, az istenekről, a piramisokról és a keresztény életről, szimbólumokról is. Minden nap volt kézműves-foglalkozás, például készítettünk amulettet, nyakláncot, karkötőt, fotófalat és öröknaptárat, valamint életfát fontunk szalmából. Mivel minden évben nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében az egyiptomi tábor, ezt két turnusban hirdettük meg – mondta Füstös Gáborné, aki hozzátette, tapasztalata szerint a résztvevők nagyon jól érzeték magukat az öt nap során, reméli, ezt minden táborozó így gondolja.

Dekovics Levente elmondta, nagyon jól sikerült a tábor, hiszen programokban gazdag volt az elmúlt öt nap.

– A kedvencem a festés volt, de mindegyik foglalkozás tetszett. Az ókori Egyiptommal kapcsolatban sokat bővült a tudásom, például hallottam a mumifikálásról és az istenekről – tudtuk meg a fiútól, aki elárulta, máskor is szeretne a táborba elmenni, s a jövőben majd a múzeum segítője is lenne.

Stanka Luca szintén örömmel vett részt a táborban, mint mondta, tetszettek neki a kézműves-foglalkozások, amelyekből sokat tanult.

A táborzáró délutáni programra meghívták a szülőket is, akik minikiállítás keretei közt megtekinthették a hét során készített kézműves tárgyakat.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: