Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Bemutatkozik a vidék

Kiskerteket mentenek Nyárádon

X | 2022.09.28.

Nyárádon a Bitva Vegyesbolt mögötti területen kívül kisebb földterületeken is gazdálkodik az önkormányzat. Több idős nyárádi is van, akik önerőből már nem tudják művelni a házuk mögötti területet, ezért felajánlották kiskertjeiket erre a célra.

Pajak Károllyal, a település polgármesterével ellátogattunk egy ilyen kiskertbe, ahol éppen burgonyát szedtek az önkormányzat munkatársai. Itt a polgármester elmondta, Nyárádon is egyre több idős ember van, akiknek már megterhelő lenne a kertjük gondozása. Közülük többen megkeresték a település vezetőjét, mert fontos számukra, hogy a kiskertjüket művelje valaki, és tudták, hogy az önkormányzat növénytermesztéssel is foglalkozik.

– Ők még az a generáció, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a kertjük művelve legyen. Ráadásul, amikor emberek jönnek dolgozni a kiskertbe, ki tudtak menni hozzájuk, beszélgetnek velük, így ebből a szempontból is jó ez a kezdeményezés – hangsúlyozza Pajak Károly, akitől azt is megtudtuk, általában a kiskertekben lévő gyümölcsfák termését is felajánlják az idősek az önkormányzat céljaira, így ezekről a fákról mindig jut friss gyümölcs az óvodásoknak, erről a földterületről, ahol most jártunk, például körtét szedhetnek hamarosan. 

Nyárádon már 8-10 kertet művel így az önkormányzat. Ezek többségében burgonya termett az idén, de céklát, vöröshagymát és zöldséget is termelnek az idősek által felajánlott földeken.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: