Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Lezárult az egyetemes imahét Pápán

Babos Petra | 2022.01.22.

Az idei ökumenikus imahét anyagát és istentiszteleti rendjét a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa állította össze. A napkeleti bölcsek történetének egy-egy mozzanata jelent meg ezeken a napokon az igehallgatók előtt. A Krisztus-hívők egységét erősítő rendezvénysorozat vezérfonalának központi igéje így hangzik: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2).

Az ökumenikus imahét záróalkalmán Steinbach József püspök köszöntötte a híveket a református templomban, illetve a Mária Rádió hallgatóit. Az istentiszteleten szolgált továbbá Márkus Mihály esperes, Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző, Salgó Ferenc plébániai kormányzó, esperes, dr. Mail József apát-plébános, Boncz Zoltán lelkipásztor, Polgárdi Sándor esperes, Szakács Gergely lelkipásztor, Farkas Gergely lelkipásztor, dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok és a Séllyei István Kórus, igét pedig dr. Udvardy György érsek hirdetett.

Dr. Udvardy György szentbeszédében kiemelte, az idei évben az imahéten a figyelmet arra a gyermekségtörténetre irányítják, amikor hírül viszik Jézus születését.

– Amikor a pásztorok és a napkeleti bölcsek megérkeztek, mert követték a csillagot, megtalálták a gyermeket, hódoltak előtte. Kinyitották kincsesládáikat és ajándékokat adtak az újszülött királynak, aranyat, tömjént és mirhát, vagyis keresték az igazságot, az igazat, az értelmet, szerettek volna biztonságba kerülni, meglepő módon egy gyermek előtt találták magukat. Ekkor következett a nagy ajándék, hitük ajándéka, hogy képesek voltak elismerni, ez a gyermek nemcsak a világ megváltója, hanem az ő megváltójuk is. Ez bátorít bennünket arra, hogy keressük, hol van a szívünk, mihez ragaszkodunk, mi a kincsünk, mi az, amit értéknek tekintünk, s ezt örömmel adjuk oda az Úristennek.

– Minden egyes találkozás Jézussal küldetést is jelent. Feladataink vannak, mégpedig olyanok, amelyek a megtérésekből, az Istennel való találkozásokból következnek. Ez bátorít bennünket. Legyünk készek a küzdelemre a jóért, a szépért, az igazságért, a családért, a keresztény kultúráért. Legyünk ebben állhatatosak, s mindeközben őrizzük meg bátran derűnket, ami nem pusztán egy jókedv, hiszen ez kevés lenne. Ez egy keresztény reménységből fakadó derű. Nagy kincsünk van, hiszen egyházaink, közösségeink hagyománya, adományként jelenik meg ezekben az imaalkalmakban.

– Amikor találkozunk az Úr javaival, küld is bennünket, tehát nagy bátorságra van szükség. Ez a hét erősített bennünket, s az előttünk álló nem kis feladatokhoz erőt ad – emelte ki, majd hozzátette, a hét elengedhetetlen ajándéka, hogy imádkoztunk, ez bátorságot ad arra, hogy keressük az egység útját, amely Krisztusban van.

Steinbach József püspök a Médiacentrumnak elmondta, szimbolikus, hogy a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa a napkeleti bölcsek történetét választotta. Az Evangélium keletről indult el nyugat felé.

– Mi, jóléti keresztények elkényelmesedtünk, el vagyunk kényeztetve, ezért szükségünk van megújulásra. A közel-keleti keresztények, akik instabil helyzetben, komoly szenvedést vállalnak a hitükért, hűséggel kitartanak az utolsó percekig, mint a napkeleti bölcsek. Számunkra ez példaértékű – emelte ki a püspök.

– Ha a világban észre vennénk azt, hogy mi az, amin változtatni kellene, s felelősen össze tudnánk fogni, akkor mindenki élhetne békességben, identitása, hite szerint a maga lakóhelyén, méltó módon. Gyönyörű témát állítottak a közel-keleti keresztények, s ez őáltaluk hiteles is – tette hozzá Steinbach József, majd hangsúlyozta, együtt képviseljük a világ előtt azt az örökkévaló keresztyén értékrendszert, azt a gyönyörűséges keresztyén kultúrát, amit Isten ránk bízott. Ha ezt mi képviseljük, akkor ezt soha nem mások ellenében határozzuk meg, ez a miénk. Az egységben feladatunk még, hogy imádkoznunk kell a felekezeteinkért, a megújulásért, az élő hitért.

A helyi imahét perselyadományaival a szervezők a Gróf Esterházy Kórházat támogatják, az összeget a nővérszobák felszerelésére, kiegészítésére ajánlják fel.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: