Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Örömünnep Pápadereskén

Horváth Andrea | 2023.04.16.

Állami és saját forrásból, adományokból megújult a pápadereskei református templom. Az 1700-as évek végén épült templom az évszázadok során sok vihart és több átalakítást, rekonstrukciót megélt. Most 15 millió forintból kívül-belül megszépült az épület.

A hálaadó istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Baráth Julianna református lelkész köszöntötte a megjelenteket. Az alkalmon részt vett Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos, Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese is. 

A pápadereskei templom tetőszerkezete már régóta rossz állapotban volt, s most az egyházi örökségek védelmét célzó pályázat segítségével sikerült forrást nyerni a javíttatásra. A gyülekezet saját erőből kifestette a templombelsőt, megszépültek a nyílászárók, s egyik gyülekezeti tag, Bolla Kálmán, restauráltatta a közel 250 éves belső ajtót.

A hálaadó istentiszteleten jelen volt dr. Kovács Zoltán, aki elmondta, hogy Pápa környékén közel harminc templom és útszéli kereszt felújítását sikerült támogatni. – Építhetünk erős falakat, de ha nincs biztos fundamentum és rossz a tető, akkor a legerősebb falak is leomlanak. Ezért volt itt is nagy szükség a tető rendbetételére. – fogalmazott az országgyűlési képviselő. – Az Úristen jó fundamentumot készített, arra lehet építeni erős falakat és a mi dolgunk, hogy megvédjük ezeket – tette hozzá.

Az alkalmon a Pápai Református Egyházmegye gondnoka, Tóth József a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet, és reményét fejezte ki, hogy a templom felújításával együtt a gyülekezet is megújul és a közösségi élet is gazdagodik.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: