Savanyúság is készül a nyárádi paprikából
![](https://papaimediacentrum.hu/wp-content/uploads/2022/09/PIF-5-7-2.jpg)
A nyárádi önkormányzat fóliasátrainak egyikébe évről évre olyan paprikákat is ültetnek, amelyekből később savanyúság készülhet. Az itt termő növények tehát nem csak primőrként kerülnek a vásárlók kosaraiba.
– A hátsó nagy fóliába rendszerint Nagypiritről, az ottani szociális szövetkezetből hozzuk a palántát. Abba a fóliasátorba körülbelül egy hónappal később tudunk ültetni, mert az nem dupla fóliás rendszerű, mint az első sátor, ami akár mínusz tíz fokban is használható – meséli Pajak Károly, Nyárád polgármestere, miközben a Bitva Vegyesbolt mögötti fóliasátrak közt sétálunk. Közben azt is megtudjuk, hogy a hátsó, nagyobb sátor egy részébe olyan paprikákat ültettek, amelyekből savanyúságot készítenek. Itt többek közt kaliforniai paprika és almapaprika is terem, ami – ahogy a polgármester fogalmaz – ráér kicsivel később teremni. A primőrnek szánt paprikát a másik sátorban már egészen korán elültetik, így az év nagy részében tudnak frissen szedett paprikát kínálni a vásárlóknak és természetesen a helyi óvodásoknak és időseknek is.
A nyárádi Bitva Vegyesbolt egyik vonzereje a kedvező árak mellett az, hogy kiváló minőségű és friss helyi termékeket találunk a polcokon. Ezt egyre többen felfedezik, ezért egyre népszerűbb a néhány hónapja nyílt, hangulatos kis üzlet.
![](https://papaesvideke.hu/wp-content/uploads/2022/09/PIF-1-9.jpg)
![](https://papaesvideke.hu/wp-content/uploads/2022/09/PIF-2-9-1.jpg)
![](https://papaesvideke.hu/wp-content/uploads/2022/09/PIF-3-8-2.jpg)
![](https://papaesvideke.hu/wp-content/uploads/2022/09/PIF-4-8-2.jpg)
![](https://papaesvideke.hu/wp-content/uploads/2022/09/PIF-6-4-1.jpg)