Egy nagy nemzetközi konzorcium részeként dolgoztak ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy mesterséges intelligenciát használó megoldást. Az eljárás a biológiai alapkutatási...
Egy nagy nemzetközi konzorcium részeként dolgoztak ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy mesterséges intelligenciát használó megoldást. Az eljárás a biológiai alapkutatási...
Az Intel, a Microsoft, a Qualcomm és az AMD már hónapok óta szorgalmazza az „AI PC” ötletét, miközben egyre több mesterséges intelligencia-alapú funkció kerül be a Windows rendszerébe. A Microsoft...
A fejlesztés egyszerre ismeri fel a szövegeket, képeket, videókat és a hangokat is. A Gemini a Google Research munkatársai fejlesztették ki. Az alapoktól kezdve úgy épült fel, hogy multimodális legyen, ami azt...
Sikeresen zárult az Airbus legutóbbi tesztje, amelynek során a cég által fejlesztett Auto’Mate nevű rendszert próbálták ki: mindez egy teljesen önállóan működő tankolási rendszert foglal magában, ami...
Nem ódzkodnak tőle, sőt! Tizenöt százalékuk már használ a technológiára épülő megoldásokat, minden ötödik pedig tervezi ilyen szoftver beszerzését azért, hogy növeljék...
A kanadai zenész, Grimes vasárnap este egy meglepő tweetet tett közzé, melyben arra buzdította az embereket, hogy használják fel hangját a mesterséges intelligencia által generált dalokban. Grimes tweetjében azt is...
Egyebek mellett a McDonald's, a Coca-Cola és a Predator témájában álmodott eozinos dísztárgyakat az MI. Habár maga a technológia még mindig frissnek tekinthető, már most is több, gépi tanuláson...
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig,...
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig,...
Keressen minket a közösségi oldalakon
This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.