Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Úristen! Minek nevezzelek?

Horváth Andrea | 2023.04.15.

Versnek? Dalszövegnek? Kiderülhet, hogy a dalszöveg egészen jó vers, a vershez pedig tökéletesen illik a zene, ha jól sikerült a választás. Ez talán rövid sommázata Csukárdi Sándor önálló estjének, melyet a magyar költészet napja kapcsán állított össze. Az S.K. Társulat Pinceszínházába várta az érdeklődőket, belépőjegy nem volt, csupán regisztrálni kellett. Egy feltétel mégis volt: a versek szeretete.

A közel egy órás előadás ötlete még a járvány idejére nyúlik vissza, akkor kezdett el Csukárdi Sándor dolgozni azon, hogy létrehozzon egy önálló estet. Témául a szerelemre voksolt, hisz az nem került el egy irodalmárt sem. Először költőket választott, például Kosztolányi Dezsőt, József Attilát, Tóth Árpádot. S aztán Petőfi Sándort. Merthogy Petőfi nem maradhatott ki, egyrészt ugye itt a 200 éves évforduló, másrészt pedig Sanyó neve Pápán lassan összeforr  a költő alakjával, megszemélyesíti például a református gyűjtemény kiállításában is az egykori refis diákot.

Itt aztán a rendező-szereplő elgondolkodott: merthogy a lánglelkű költő egy kicsit kilógott a sorból, valami kellett, ami egyensúlyt teremt. S ekkor jött az ötlet: dalszövegek. Versek és dalszövegek egymás után elmondva, jó ritmusban váltogatva. 
Mindjárt itt az est címadója, amit mindenki ismer: az Úristen című dalt lehet szeretni, lehet utálni, de kimaradni belőle nem. Csukárdi Sándor estjén aztán megtörtént a csoda: az első sornál mindenki nevetett, ahogy ráismert, aztán egyre nagyobb és átéltebb lett a csend. Megtörtént, amire valószínűleg minden előadóművész vágyik, az értő közönség együtt lélegzett a versekkel és a dalszövegekkel is.

Petőfi Minek nevezzelek? című versével az Úristen állt párban, de a nyugatos költőknek is akadt remek könnyűzenei kiegészítője. Az est során volt mosoly és voltak katartikus pillanatok, ez volt Csukárdi Sándor célja, s értő, remek közönsége volt ehhez az érzelmi hullámvasúthoz. Az előadás után senki nem akart hazamenni. Taps, aztán visszataps, aztán még, s elkezdtek beszélgetni Sanyóval – ez is a Pinceszínház nagy előnye, hogy tökéletes tér a meghittebb darabokhoz, beszélgetésekhez.

Az Úristen! Minek Nevezzelek? című előadás premierje tehát nagy siker volt. A tervek szerint – igény esetén – áll még ezzel a műsorral Csukárdi Sándor a Pinceszínház színpadán.
 


  • Friss hírünk
    ZENE

    77 sztori, 1 életút

    A Liszt Ferenc-díjas magyar énekes-zenészt (trombita), Horváth...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: