Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Nő a katonák lakhatási támogatása

Pintér-Papp Eszter | 2023.10.01.

A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településre, így Pápára vonatkozóan is nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható, idézi Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert a Honvédelem.hu.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint minimum 90 ezer forint juttatást vehet fel, aki Budapesten és agglomerációjában – Érd kivételével – bérel vagy lízingel lakást, legalább 80 ezer forinttal számolhat az a katona, aki megyei jogú városban, illetve Tatán, Pápán, vagy Szentesen él, és legalább 65 ezer forintos összegű támogatást kap, aki olyan településen lakik, ahol katonai szervezet működik. A többi településtípus esetében a juttatás összege minimum 60 ezer forint. 

A közleményben arról is írnak, hogy a honvédelmi miniszter arról is beszélt, a változás nem érinti a lakáspénz összegét meghatározó rendfokozati szorzókat, további 20 ezer forintra jogosult az igénylő, ha házastársával vagy élettársával él, valamint gyermekenként ezután is 10 ezer forinttal emelkedik a havonta járó juttatás. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermek után járó lakáspénz-kiegészítésnél azokat a gyermekeket lehet számításba venni, akik szintén a támogatott ingatlanban élnek és utánuk a lakáspénzre jogosult, házastárs vagy élettárs családi pótlékot kap.

Illusztráció: Honvédelem.hu

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: