Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

Parkoló épül Borsosgyőrön

Huszár Hajnal | 2024.01.04.

Murvás parkoló építését kezdte meg Borsosgyőrön a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. A sportpálya utcájában kialakítandó várakozóhely nemcsak a sportmérkőzések látogatóit, hanem a közösségi rendezvényekre érkezőket és a játszóteret használókat is szolgálja, hiszen biztonságosan és a forgalom akadályozása nélkül parkolhatnak majd itt a járművek.


-A parkoló kialakítása régi igénye volt a helyieknek, legutóbb a novemberi lakossági fórumon kérték a megvalósítását – idézte fel Németh Zsolt, a településrész önkormányzati képviselője. Hozzátette, a borsosgyőriek igénye jogos, hiszen nagyobb létszámú rendezvény esetén a sportpálya környéki utcákban mindkét oldalon állnak a járművek.
-40 méter hosszú az a terület, ahol a parkoló elkészülhet, ez azt jelenti, hogy körülbelül 15 járműnek lesz itt helye – tette hozzá a képviselő.

A munkálatok ezen a héten kezdődtek meg, a kivitelezést a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. végzi.
-Az építkezéshez azokat a képességeinket használjuk ki, amik eddig is megvoltak a Pápai Városfejlesztő Társaságnál. A cégnél véghez vitt változásoknak az volt a célja, hogy a rendelkezésre álló kapacitásainkat használjuk, vagyis dolgozzunk. Remélem, hogy ez a munka már ezt a változást jelzi és folytatódik itt és a város más pontjain is – jelentette ki dr. Áldozó Tamás.

A szakemberek a tükör kiemelésével kezdték meg a parkoló kialakítását, ezt követően két rétegben murvával töltik fel és tömörítik a területet. A csapadékvíz elvezetéshez a régi, felújításra szoruló árkot kimélyítik, 40 méter hosszan alácsövezik és két víznyelőt is beépítenek. A csapadékvíz ezeken keresztül távozik majd a parkoló területéről – tudtuk meg Kincses Lászlótól. A cég építőipari részlegvezetője elmondta, a készülő murvás parkoló területének méretei alkalmassá teszik párhuzamos, 45 fokos és merőleges parkolásra is.

Borsosgyőrön rövid időn belül ez a második beavatkozás, ami a lakosság kérésére történik. Decemberben a Laki úti autóbusz megállót újították meg, most megkezdték a parkoló építését és a betonlapos járdák javítását is elkezdik a napokban, ha az időjárás engedi.
-Borsosgyőrön most koncentráltabban látszanak a beavatkozások, hiszen a közelmúltban átbeszéltük a helyiekkel a feladatokat és felállítottunk egy sorrendet, ami alapján megkezdődhettek a munkák – emlékeztetett a polgármester.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: