Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Több mint két évig élt együtt halott édesapjával

Szentgáthi Csaba | 2022.10.25.

Az 53 éves férfi az elhunyt nyugdíját is felvette, a Győri Járási Ügyészség emelt ellene vádat.

A vádlott egy családi házban élt együtt beteg édesapjával. Édesanyja és testvére már korábban meghalt, így ketten laktak a házban. A férfi munkanélküli volt, így egyetlen jövedelmük az idős édesapa nyugdíja volt. Az apa 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében azonban meghalt. Amikor ezt a vádlott észlelte, levetkőztette, ágyba fektette, majd betakarta az elhunytat, a hatóságokat azonban nem értesítette a halálesetről. 2020 januárja és 2022 februárja között azonban jogosulatlanul felvette édesapja nyugdíját – két év alatt mintegy 5 millió forintot.

Idén februárban azonban kopogtattak nála a rendőrök. Más ügyben keresték a férfit, aki ekkor jelezte, hogy meghalt az édesapja. A nyomozók az eljárás során a felvett nyugdíjból 1,7 millió forintot megtaláltak, és le is foglaltak. 

Az ügyészség minősített költségvetési csalás miatt emelt vádat, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Indítványozták azt is, hogy a bíróság a lefoglalt 1,7 millió forintot adja ki a Magyar Államkincstárnak, valamint azt, hogy a fennmaradó több mint 3,2 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendeljen el. 

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: