Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Adventi programok

Babos Petra | 2021.11.25.

November 27-én, szombaton elkezdődik az ünnepváró programsorozat városunkban. Az első adventi hétvégén az Esterházy-kastélyba, a másodikon a Jókai Mór Művelődési Központ színházépületébe, a harmadikon a Jókai Mór Városi Könyvtárba, míg a negyediken a Kékfestő Múzeumba várják a családokat.

Poráczky Tünde, az Esterházy-kastély programszervezője elmondta, a karácsonyi készülődéshez, az ünnepváráshoz hozzátartozik, ha mi magunk készítünk valami olyat, amivel a lakást díszíthetjük vagy amivel megajándékozunk valakit.

– Advent első hétvégéjén, egészen pontosan november 27-én 15 és 19 óra között az Esterházy-kastélyban várjuk azokat, akik szívesen kézműveskednek.

A programszervező kiemelte, a szombati adventi programokra egységesen 800 forint a belépődíj. A jelenlegi járványügyi szabályok értelmében a maszk viselését kérik a szervezők a résztvevőktől.

– A négy hétvégén összegyűlt összeget a Regőczi Alapítvány javára ajánljuk fel. Biztosan sokak előtt ismert, hogy az alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást nyújtson azoknak a gyerekeknek, akik a világjárvány idején egyik vagy mindkét szülőjüket elvesztették. Tehát azok, akik a szombati programokon részt vesznek, a koronavírus félárváit, árváit támogatják – tudtuk meg Poráczky Tündétől, aki kiemelte, a négy hétvége helyszínét egy nyomozós játék köti össze. Egy karácsonyi vers négy versszakát kell megtalálni, majd összepárosítani. A menetlevelet a Kékfestő Múzeumban kell leadni az utolsó adventi szombaton, a legszerencsésebbek értékes nyereményekkel gazdagodnak.

December 4-én, szombaton 15 és 19 óra között a Jókai Mór Művelődési Központ színházépületébe várják a családokat.  Ennek kapcsán Cseh-Müller Orsolya kulturális szakember elmondta, meghitt, karácsonyi hangulatot szeretnének varázsolni a művelődési központ színházépületébe.

– Ajándékkészítő játszóház, karácsonyi vásár, élőzene és mesejáték csábítja ide a látogatókat. A délután során babasarokkal is várják a kisgyermekes családokat. Az érdeklődök 15 órától helyi kézművesek portékáit tekinthetik és vásárolhatják meg, az ügyes kezű gyerekek az ajándékkészítő játszóházban különböző kreatív ajándéktárgyakat készíthetnek, majd 18 órakor a Fabók Mancsi Bábszínház előadásában Ha betör az égi király című mesejáték szórakoztatja az összegyűlteket, de ezt megelőzően fellép a Mondegreen zenekar és a Sofi&Peti Jazzy Duó. A program ideje alatt téli italok és finomságok várják a családokat – tudtuk meg Cseh-Müller Orsolyától.

– Meleg szívvel, ünnepi hangulattal, játékokkal, versekkel, mesékkel és dalokkal hívják a családokat advent harmadik szombatján, december 11-én, a Jókai Mór Városi Könyvtárba. A program 15 órakor Manóműhely kézműves kuckóval kezdődik, itt adventi ajtó- és asztali díszeket készíthetnek az érdeklődők. A könyvtár több pontján elhelyezzük Rudolf, a rénszarvas képét, alatta egy QR-kóddal. A játék helyes megfejtői között ajándékkönyveket sorsolunk ki. Egyik termünket a délutánra játékszobává alakítjuk, s a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel együtt társasjátékozhatnak. A programot 15 óra 30 perckor Horváthné Szabó Andrea verses, dalos interaktív gyermekműsora színesíti, majd 16 óra 30 perctől Senye Ilona ünnepváró meséit hallgathatják a kicsik – tudtuk meg Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezetőtől, aki hozzáfűzte, a könyvtár munkatársai apró meglepetésekkel kedveskednek a látogatóknak. December 11-én, szombaton meghosszabbított nyitvatartással várják az olvasókat, vagyis 8 és 19 óra között lesznek nyitva, így lehetőség nyílik ebben az időtartamban  könyvek kölcsönzésére is.

Dr. Méri Edina, a Kékfestő Múzeum szakmai vezetője a Médiacentrumnak elmondta, változatos programkínálattal készülnek december 18-án a múzeumban.

– A családokat többek között kézműves-foglalkozásokkal várjuk. A program során a gyerekek ütőfás mézeskalácsot készíthetnek. Ez a régi időkben jegy- és szerelmi ajándék volt, s ezekkel a vásárokon is találkozhattak az érdeklődők. A karácsony egyik fontos jelképe és süteménye a mézeskalács. Az ütőfás készítéssel szeretnénk felidézni a régi hagyományt. Az ütőfák különböző formájúak, s vannak karácsonyi motívumok. Készítünk még karácsonyi díszeket és betlehemet is. A rendezvényt a Pápai Vadvirág Néptáncegyüttes műsora színesíti – tudtuk meg dr. Méri Edinától.

Advent minden vasárnapján 17 órakor a történelmi egyházak közösségeinek közreműködésével gyújtják meg  a gyertyát az Esterházy-kastély udvarán található adventi koszorún. November 28-án 17 órai kezdettel a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát láthatják az érdeklődők, majd fellobban az első gyertya fénye. Ezt követően dr. Mail József apát-plébános megáldja az új betlehemet.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: