Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

Egyéves a Szent István úti körforgalom

Huszár Hajnal | 2020.12.03.

2019. november utolsó napjaira készült el teljesen a Szent István-Várkert-Téglagyári-Győri út kereszteződésében lévő körforgalom és a Győri úti gyalog- és kerékpárút, a műszaki átadás-átvétel szinte napra pontosan egy éve zajlott le. Az új csomópont a korábbi, furcsán eltolt kereszteződést váltotta fel a nagy forgalmú utak találkozásánál, ahol a balra nagyívű kikanyarodásra néha hosszú perceket kellett várni, miközben gyűlt a kocsisor a kifordulni szándékozó jármű mögött. Mindez már a múlt, a körforgalom folyamatos, biztonságos és gyors áthaladást tesz lehetővé minden irányból.

A körforgalom, valamint a gyalog- és kerékpárút a Fenntartható közlekedésfejlesztés Pápán című európai uniós projekt keretében épülhetett meg, a munkálatok múlt év augusztus végén kezdődtek és decemberre fejeződtek be. A beruházás során a rendelkezésre álló hely nagyságát figyelembe véve a lehető legnagyobb körforgalmat építették meg, hiszen ebben a csomópontban sok tehergépjármű és autóbusz is közlekedik. A belső kör sugara 7 méter, ehhez csatlakozik a 2 méter széles járható térkőburkolatos felület, a folyópálya pedig 6 méter szélességű. A csomóponttól a Győri úti kanyarig tartó gyalog- és kerékpárút 425 méter hosszú, szélességét pedig úgy tervezték meg, hogy kerékpárosok és gyalogosok egyaránt biztonságosan haladhassanak végig rajta, és fontos része volt a beruházásnak a Téglagyári úton kialakított kerékpáros átvezetés, mely biztosítja az összeköttetést a Várkert úti kerékpárúttal. A gyalogos közlekedés számára három gyalogos-átkelőhelyet is építettek, így a Győri úton, a Téglagyári úton és a Várkert úton is biztonságos körülmények között haladhatnak át a gyalog közlekedők.

Mindez ma már természetes része a város úthálózatának, használatuk megszokottá vált, a gyalogosok és biciklisek jó minőségű, biztonságos úton haladhatnak, a gépjárművek pedig torlódások nélkül közlekedhetnek a forgalmas csomópontban.

Venczel Csaba, a városrész önkormányzati képviselője szerint ez a beruházás nagyon régóta indokolt volt. Úgy fogalmazott, összehasonlíthatatlanul biztonságosabb és gyorsabb lett az áthaladás a csomóponton, különösen a Várkert út irányából, ahol gyakran alakultak ki torlódások.

Venczel Csaba önkormányzati képviselő

– Különösen fontosnak tartom a megfelelő megvilágítással kialakított gyalogos-átkelőhelyeket, hiszen ez korábban nem volt itt biztosított, pedig a Vaszari út és a Téglagyári út felől nagy a gyalogosforgalom – mondta. Hozzátette, a kerékpárosok számára is óriási változást hozott az új út megépítése, a régi kerékpárút burkolatát több helyen felnyomták a fák gyökerei, a sérült felületen pedig balesetveszélyessé vált a közlekedés.

Hasonlóan vélekedtek azok a közlekedők is, akiket a beruházás elkészülésének egyéves évfordulója kapcsán kérdeztünk meg. Farkas Sándor, a Bakonyerdő Zrt. erdőgondnoka a Győri úton lévő Pápai Erdészet irodaházában dolgozik. Munkájából adódóan naponta többször is áthalad a körforgalmon és mint mondta, nagyon jó tapasztalatai vannak.

Farkas Sándor

– Az elmúlt években nagyon megnövekedett a gépjárművek száma a város ezen a részén is. Egy ilyen csomópontban, ahol négy nagy forgalmú út találkozik jó megoldás volt körforgalmat építeni, hiszen az alsóbbrendű utakról nehéz volt becsatlakozni a forgalomba. Ez a csomópont nagy áteresztőképességű, jól kitáblázott, jól belátható, így gyors, folyamatos és biztonságos áthaladást tesz lehetővé – mondta el véleményét.

Pődör Róbert, a Győri úti festéküzletben dolgozik, nemcsak munkába- és hazajáráskor hajt végig a körforgalmon, napközben is többször közlekedik erre.

Pődör Róbert

– Egy körforgalom sokkal biztonságosabb, mint egy kereszteződés, ha azt a közlekedők tudják használni. Naponta többször is járok erre, néha előfordul, hogy egy járművezető túl bátortalan és úgy közlekedik, mintha stoptáblája lenne, de ettől eltekintve tökéletesen működik, biztonságos és folyamatos itt az áthaladás. Néha kerékpárral megyek a munkahelyemre, így használom az új gyalog- és kerékpárutat is, ami szintén nagyon praktikus, össze sem lehet hasonlítani a minőségét a korábbival.

– A kerékpárút szélessége megfelel annak, hogy gyalogosok és biciklisek is elférjenek rajta, a közvilágítás szuper, az út minősége tökéletes – ezt már Szalai Attila nyilatkozta lapunknak, aki szinte egész évben kerékpárral közlekedik belvárosi munkahelye és a vasúton túli városrészen lévő otthona között. Mint mondta, nagy a forgalom ezen a szakaszon, főként reggel használják sokan egy időben az új gyalog- és kerékpárutat.

Szalai Attila

Múlt évben egy másik körforgalom, az itteninek a kistestvére is megépült, ez a Korona-Korvin utca találkozásánál lévő, úgynevezett átjárható körforgalom, amit szeptember elején vehettek birtokba a közlekedők. Azóta az ipari park fejlesztését célzó európai uniós projekt keretében is elkészült egy körforgalmi csomópont, biztonságosabbá téve a Juhar-Bocsor-Nagysallói út találkozásánál való áthaladást, a jövőben pedig körforgalom épül a Szabó Dezső-Táncsics-Acsádi út kereszteződésében is. A kerékpárutak építését is folytatja az önkormányzat, jelenleg a bázisrepülőtér felé vezető 1300 méter hosszú bicikliút építése zajlik, de lesz kerékpárút a Vajda lakótelep felé is, és megújul a Külső-Veszprémi úti is.


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2025.01.10.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2011, 2019

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: